DR. HILLER ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Igen tisztelt Ház! A 13. számú ajánláshoz szeretnék hozzászólni. Sajátos módon szeretném ezt a viszonylag rövid ajánlást felolvasni, már csak azért is, mert az ajánlók nem az én pártomhoz és nem is az ellenzéki oldalhoz tartoznak: Pokorni Zoltán, Pichler Imre László, dr. Pósán László, Révész Máriusz és Sági István képviselő urak adtak be egy módosító javaslatot a törvényjavaslat 2. §-ához, amelyben egy új (4) bekezdés felvételét javasolják. Ez a következőképpen hangzik: “A köznevelésben érvényesíteni kell a gyermek mindenek felett álló érdekét és az egyenlő bánásmód követelményét.”
Ezt az ajánlást, amit a kormánypárt ismert oktatáspolitikusai szinte együtt adtak be, megtárgyalta az oktatási bizottság, és az oktatási bizottság ülésén természetszerűen a kormány képviselői, az oktatási államtitkárság képviselői, nevesül államtitkár asszony is részt vett. Ezt a kiegészítő módosítást, amit a kormánypárt, mint mondom, oktatáspolitikusai adtak be, a kormány, illetve az általa vezetett államtitkárság a nevében elutasította. Az én felszólalásom e miatt az elutasítás miatt van, és kapcsolódik a 2. és a 225. számú ajánláshoz, történetesen ez utóbbit én jegyzem, a másikat a Szocialista Párt frakcióvezetője. Itt ugyanis arról van szó, hogy ez a módosító ajánlás domborítja ki a legjobban azokat a különbségeket, amelyekről az elmúlt hónapokban, fél évben úgy a szakmai közvélemény, mint a szélesebb nyilvánosság előtt vitát folytattunk. Tartok tőle, hogy fogjuk is ezt folytatni.
Arról szól ez a vita, tisztelt Ház, hogy a mai magyar közéletben és oktatáspolitikában két irányzat létezik. Az egyik irányzat az az irányzat, amelyik ezt a tételt nem fogadja el. Ennek jeles képviselője az államtitkár asszony. Egy másik irányzat - még egyszer mondom: irányzat -, amelynek képviselői között az elmúlt időszakban, a jelenben is különböző hangsúlykérdésekben vita volt és van is, irányát tekintve, alapját tekintve azonban azonosságot kell feltételezni, vallják, valljuk azt a tételt, amit az előbb egy módosító indítvány formájában idéztem. Ez az oktatásügy, a közoktatás, ha az önök szóhasználatát veszem alapul, a köznevelés, egyáltalán a politika gyermekhez fűződő viszonyának legalapvetőbb tétele.
Azt kell hogy mondjam önöknek, hogy ez a szakadék - amint látható - nem ellenzék és kormánypártok, hanem két felfogás között húzódik. Ez a két felfogás annyiban különbözik egymástól, hogy az egyik vallja - ahogy az előbb idéztem - a gyermek mindenek felett álló érdekét, a másik pedig máshova teszi a hangsúlyt, és ezt kiegészítésként a törvényben sem kívánja szerepeltetni. Egy alaptétel az egyik oldalon és egy olyan meglátás, ami a köznevelési törvénybe se engedné be azt, amit egyébként jelesül ebben a pillanatban vagy ezzel a tétellel a kormányzó párt meghatározó oktatáspolitikusai vallanak.
Azt kell mondjam önöknek, hogy ez elsődlegesen egy szakmai szakadék és másodlagosan egy politikai szakadék. Azért, mert ez a szakadék létezik, ami egyébként - csak nehogy félreértés essék - nem személyes konfliktus, ez nem személyek közötti szimpátia vagy nem szimpátia kérdése; itt nem olyasmiről van szó, ami miatt egyik a másikra haragszik, ez világlátás kérdése, ez az oktatásügy felfogásának kérdése, ez a felnőtt-társadalom viszonya a gyermekhez; ez annak a kérdése, hogy miért is csinál az ember iskolát, hogy valóban a gyermek mindenek felett álló érdekét szolgálja-e vagy más, egyébként ehhez képest kisebb fajsúlyú létező érdekeket.
Mivel mi ebben a kérdésben láthatóan alapjaiban nem értünk egyet a törvényjavaslat készítőivel, államtitkár asszonnyal és azokkal, akik jegyzik ezt a törvényt, azt kell mondjam önöknek, hogy mi nem az egyes módosítások toldozgatás-foldozgatás kérdésében foglalunk állást, hanem mivel alaptétel kérdésében van nézetkülönbségünk, és ez a nézetkülönbség nem személyes, ám tartós, mi ezt a törvényjavaslatot alapjaiban utasítjuk el, nem részleteiben nem fogadjuk el, nem egyes mondatairól azt mondjuk, hogy jó vagy nem jó, hanem úgy, ahogy van, e miatt a felfogás miatt rossznak tartjuk.
A kiegészítő ajánlások közül az, amiket idéztem, amelyek közül az egyiket én jegyzem, technikai módosító, tehát, elnök úr, nem tartalmi módosító.
(18.00)
Olyan jellegű technikai módosító, amely három részben ezt a törvényt visszavonja.
Azt ajánlom igen tisztelt többségi képviselő asszonyok és képviselő urak, hogy azt a felfogásbeli különbséget, amely, mint látható - és amely a legnagyobb nyilvánosság előtt is, önök előtt is világos - nem kormány és ellenzék között, hanem felfogások között húzódik, ezt vegyék figyelembe, és mivel nem politikai, hanem kormánypártokat is élesen megosztó szakmai ellentétről van szó, azt ajánlom, hogy ezt a javaslatot, ezt a törvényjavaslatot vonják vissza, írjanak egy másikat, egy jobbat, egy olyat, amely sokkal szélesebb körben fedi le Magyarországon a gyermekekkel foglalkozó társadalom véleményét, és valóban a gyermekek mindenek felett álló érdekét tűzi ki célul törvényszinten is.
Ezért mi ennek a törvényjavaslatnak a visszavonását javasoljuk.
Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem