DR. SÓS TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SÓS TAMÁS
DR. SÓS TAMÁS (MSZP): Államtitkár Asszony! Képviselő Urak! Én Révész Máriusz képviselő úrnak ahhoz a felvetéséhez szeretnék kapcsolódni, amikor szerintem több fontos dolog közül azt emelte ki, amivel a szakképzési törvénytervezetnél is foglalkoztunk, hogy gyakorlatilag gondot jelent a hároméves képzés általánossá tétele. Van bent olyan módosító, ahol a tanuló, illetve a szülő kérésére lehetőség nyílna egy év két év alatt történő elvégzésére. Rendkívül fontosnak tartom abban a vonatkozásban, hogy ha ez nem valósul meg, akkor a szakképzés valóban a zsákutca irányába fog menni, hiszen alapok hiányában a későbbiek során az érettségi megszerzése rendkívül nehéz lesz egy szakiskolás tanulónak, illetve általános ismeretek nélkül rendkívüli nehézséget jelent akár újabb szakma elsajátítása.
Itt hoznám szóba, ebben a módosítóban ugyan nincs benne, de más esetben felvetődik, és a bizottsági ülés keretében is beszéltünk erről, hogy a szakközépiskola alapvetően mégiscsak felsőoktatási tanulmányokra készít föl, és nem ebben a törvénytervezetben, de a felsőoktatási törvénytervezetben azért mégiscsak szerepel, hogy mondjuk, a szakközépiskolásnak is C típusú nyelvvizsgára van szüksége, mint ahogy mindenkinek, amikor belép a felsőoktatási tanulmányok kezdésébe.
Én úgy gondolom, itt is rendkívül fontos, hogy végiggondoljuk az alapozást. Már a szakközépiskolában is komoly gondot fog jelenteni szerintem a továbbtanulás. Tehát ilyen értelemben itt is az alapozásra tenném a hangsúlyt. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem