DR. HOFFMANN RÓZSA
DR. HOFFMANN RÓZSA
DR. HOFFMANN RÓZSA nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Gondolom, nem veszik rossz néven, ha nem fogok tételesen, mindenkinek minden felvetésére válaszolni, megpróbálom a szelektálást, és csak a legfontosabb gondolatokat mondom.
(18.50)
Köszönöm szépen a vitát. Elég sok törvény vitáján vettem már részt, de ezt kifejezetten élveztem azzal együtt is, hogy nehéz volt már ébren maradnunk, de a szakmaisága és a korrektsége okán elismeréssel és köszönettel tartozom minden megszólalónak.
Nos, az apróságokkal kezdeném: a fenntarthatóságra vonatkozó javaslatot valószínűleg be fogjuk tudni fogadni. Sajnálom, hogy Rebeka képviselő asszony nincs már itt.
Ugyanígy a kétezer lélekszámmal kapcsolatos észrevételre is meg fogjuk találni a megfelelő megoldást. Elkészült már ezzel kapcsolatban egy módosító indítványunk. Még egyéb olyan javaslatok is elhangzottak, amelyeket nem jegyeztem fel.
Azt mondhatnám összességében, hogy minden olyan módosító indítványt, amely nem érinti alapvetően koncepcionálisan a törvény alapvető értékrendjét, még a továbbiakban meg fogunk fontolni, hiszen nekünk is az a szándékunk, célunk, hogy olyan törvény szülessen, amelyet sokan elfogadnak és szeretni tudnak.
Nos, néhány kérdésre, amely eléggé súlyos, ismételten reagálnék. Itt a parlamentben legalább már ötödször, ha nem többedszer kerül szóba a tankötelezettség kérdése. Ha jól emlékszem, Lendvai Ildikó képviselő asszony szájából hangzott el megint az a szó, hogy az iskolarendszer kilöki a gyerekeket 16 éves korukban. Én ezt ismét csak úgy tudom reagálni, hogy ez nem helyes megközelítés, ez tévedés vagy ferdítés. 16 éves korban nem fogja az iskola kilökni a gyerekeket, csak megadja a lehetőséget azoknak, akik már nem akarnak tanulni. Ismételten elmondom, hogy Európa húsz országában, ha Magyarországot is közé soroljuk, 16 év a tankötelezettség. Nem hiszem, hogy olyan országokban, mint például Finnország vagy Franciaország, ezeket az országokat azzal vádolhatnánk, hogy antidemokratikusak vagy gyermekellenesek. Mindösszesen három országban 18 év a tankötelezettség. Ezt a problémát tehát kezelni tudják ezek az oktatási rendszerek, nekünk is az a célunk, hogy tanuljon vagy dolgozzon, de ne legyen iskolakerülő a gyermek.
Nos, a világnézettel kapcsolatos aggályokat is hitem szerint megnyugtatóan rendezi több paragrafus, a legerőteljesebben vagy a legmegnyugtatóbban talán a 74. § (3) bekezdése, amelynek egy mondatát idézem a rövidség miatt, annak is egy részmondatát, tehát az ilyenfajta megállapodás, ha a kormányhivatal, az óvoda esetében a települési önkormányzat vallási, világnézeti szempontból elkötelezett nevelési intézmény fenntartójával kötött szerződés útján gondoskodik a feladatellátásról - rövidítve olvastam fel -, a megállapodás megkötése nem mentesíti a feladatellátási kötelezettsége alól azon gyermekek tekintetében sem, akiknek a szülei nem akarják a vallási, világnézetileg elkötelezett iskolába járatni a gyermeküket. Rövidítve olvastam fel, és a bekezdés még folytatódik; mert megfelelő garanciát ad a törvény arra, hogy ilyen eset ne álljon elő, amelyet a képviselő asszony mondott, hogy nem akar járni templomba, de kell neki. Megjegyzem, a bölcs egyházi pedagógiák eddig sem kötelezték a gyereket, hanem hittek abban, hogy a kegyelem érvényesül, és magától is el fog járni a templomba az a gyerek, aki egyáltalán szembesül ezzel. De ezzel együtt is ilyenfajta kötelezettsége nem lesz a hit világával ismerkedni nem akaró gyermekeknek.
Na most, a szegregáció egy súlyos vád, amelyet sajnos vagy örömömre vissza kell utasítanom, mert teljesen tévesen értelmezi az LMP a törvényünket, amennyiben azt mondja, hogy ebben szegregációs szándék van. Bocsássanak meg, de végigveszem, hogy éppenséggel mit akarunk. Azt akarjuk, hogy korai gyermekkortól, kiskortól, 3 éves kortól egyformán fejlődjenek a gyerekek. Ezt támasztja alá a nemzetközi tapasztalat, a pedagógia, a pszichológia, bevinni minél előbb az intézményes nevelésbe és fejleszteni, akárhová született. Erről szól a törvényünknek az az előírása, hogy 3 éves kortól óvodába kell járni.
A következő lépés: mi történik vele, ha 6-7 éves korában még mindig nem eléggé fejlett, azzal együtt is, hogy 3 éves kortól óvodába járt? Reményeim szerint, ha óvodába jár és fejlesztik, nagyon kevés ilyen gyerek lesz, de lesz néhány, mert az ember már csak olyan, hogy nem egyformán fejlődik; nos, ezeket a gyerekeket felveszi az iskola, de azért, hogy pedagógiailag helyesen, jól fejlődhessenek, ezért szervez számukra kis létszámú csoportot, de ez első osztály, és nem nulladik osztály. Az első osztály az, ahol megkapja azt a pluszt, ha úgy tetszik, azt a pozitív diszkriminációt, hogy 4-5, esetleg 6-7 gyerekkel foglalkozik egy tanító, míg a normál iskolában 20-szal vagy 25-tel. Tessék megnézni a nemzetközi pszichológiai szakirodalmat, egybehangzóan arról szól, hogy a lemaradt gyerekek fejlesztésében a legjobb út az, ha kevés gyerekkel foglalkozik egy pedagógus.
Ez nem szegregáció, kérem, ez a lemaradt gyerekek megfelelő fejlesztését szolgáló pluszlehetőség, amely nem is olcsó dolog. Nyolc évig iskolába járnak a gyerekek. A törvény kimondja az egyéni bánásmódot mint alapelvet. Mégis lesznek, akik a nyolcadik év végén még nagyon lemaradtak, leszakadtak a többiektől, mert - megismétlem - az emberi fejlődés ilyen nem egyenes vonalú, különböző szinteket érnek el a gyerekek. Azoknak a gyerekeknek, akik a nyolcadik év végén még nincsenek azon a szinten, hogy eséllyel tanulhassanak tovább, nekik találtuk ki az úgynevezett Híd-programot, amelyet nem akarok ismertetni, hiszen gondolom, hogy a jelenlévők ismerik. Hát, ha ez szegregáció, akkor emögött valami rosszindulatot kell hogy feltételezzek, mert pont ezeknek a gyerekeknek az érdekéről van szó. Megint csak számukra szervezett külön lehetőség egyéni fejlesztéssel, egyéni életutak segítésével. Pozitív diszkrimináció, ha úgy tetszik, mert a társaik mennek a 30 fős középiskolai osztályokba, ők pedig ott lesznek hatan-heten, és egy évig egyénileg fejlesztik őket, kinek a matematikai tudását, kinek a társas kapcsolatait, kinek az olvasási készségét, kinek mindet egyéni programmal, egyéni fejlesztéssel. Ez nem diszkrimináció, nem szegregáció a mi felfogásunkban, hanem pozitív segítség és ilyen lehetőség.
És van a következő lépés, a szakiskolát végzett gyerekek számára sem záródnak le az életutak, hiszen bevettük, hogy két év alatt vagy esetleg hosszabb idő alatt, ha neki arra van szüksége, érettségit is szerezhet és tanulhat tovább a gyerek. Mi több, a felsőoktatásban való bejutásban is a hátrányos helyzetű gyerekek, fiatalok számára külön kvótát biztosítunk. Ezért az egész törvényen, mi több, a felsőoktatási törvényen nyomon követhető ez az egyértelmű, tiszta szándékunk, hogy a hátrányos helyzetben lévő gyerekeknek ez a társadalom, ez az iskolarendszer megadjon minden esélyt, mi több, ugyanezt szolgálja az egységes tanterv, az állami ellenőrzés, amely számon is fogja kérni az iskoláktól, a pedagógusoktól, hogy a gyerekeknek mindent megtanítottak-e. Ezért azt a vádat, amely sajnos itt is elhangzott, vissza kell hogy utasítsam, hogy szegregációs szándékunk lenne. Ugyanez a válaszom Hiller képviselő úrnak.
Tisztelt Országgyűlés! Ugyan jóllehet, azt a mondatot, amellyel ki akarták egészíteni a törvényt, mi azért nem tartottuk fontosnak, mert úgy gondoltuk, hogy a törvényünkben benne van mindaz, amit az az egy inkriminált mondat tartalmazott és amelynek a nem támogatásával - mint értesültem ma - tele van a baloldali sajtó, most azért kérem a türelmüket és a figyelmüket, de felolvasok néhány olyan mondatot a törvényünkből, amely azt bizonyítja, hogy gyermekközpontú.
(19.00)
És megint csak vissza kell utasítanom azt, hogy ez kétféle látásmód. Talán inkább a módszerben vagy a stílusban van eltérés, de a látásmódban nincsen, tisztelt képviselő úr.
A törvény célja olyan köznevelési rendszer megalkotása, amely elősegíti a gyermekek, fiatalok harmonikus lelki, testi és értelmi fejlődését, készségeik, képességeik, ismereteik, jártasságaik, érzelmi és akarati tulajdonságaik, alapműveltségük életkori sajátosságaiknak megfelelő tudatos fejlesztése révén - és a többi. Kiemelt célja a nevelés, oktatás eszközeivel a társadalmi leszakadás megakadályozása és a tehetséggondozás, 1. § (1) bekezdés.
(3) bekezdés. A nevelési, oktatási intézmények pedagógiai kultúráját az egyéni bánásmódra törekvés, a gyermek, a tanuló elfogadása, a bizalom, a szeretet, az empátia, az életkornak megfelelő követelmények támasztása, a feladatok elvégzésének ellenőrzése és a gyermek, a tanuló fejlődését biztosító objektív értékelés jellemzi.
3. § (1) bekezdés. A köznevelés középpontjában a gyermek, a tanuló, a pedagógus és a szülő áll, akiknek kötelességei és jogai egységet alkotnak.
És fel kell olvasnom még egyet, mert szorosan idetartozik, ez pedig a 46. § (2) bekezdése. A gyermek, a tanuló személyiségét, emberi méltóságát és jogait tiszteletben kell tartani, és védelmet kell számára biztosítani a fizikai és lelki erőszakkal szemben. A gyermek, a tanuló nem vethető alá testi fenyítésnek - és a többi, nem olvasom tovább a mondatot.
Kapásból négy ilyen helyet találtam, amely mind a gyermekközpontúságát, a gyermek emberi méltóságának tiszteletét, a gyermek kínzásnak, bántalmazásnak alá nem vethetőségét tartalmazza, jóllehet, nem olyan megfogalmazásban és nem az ENSZ-egyezményre hivatkozva, mint ahogyan ön javasolta.
Azt tehát nagyon határozottan vissza kell utasítanom, hogy ez, a mi törvényünk ne volna gyermekközpontú, vagy a gyermeket nem oda tennénk, ahová kívánjuk. Ezzel együtt is meg fogjuk vizsgálni a módosító javaslatát, Hiller képviselő úr, de a bennünket ért ilyen értelmű kritikát, hogy úgy ne mondjam, vádat még egyszer a leghatározottabban el kell utasítanom.
Végezetül az egész törvényünknek nehéz megtalálni azt a hívó szavát, amely talán mindent egybefog, mégis azt mondanám, hogy a gyermek, a minőség, a felemelés, a megújulás, mégpedig az iskola önállósága révén. Ebből nagyon sok minden következik, a pedagógus-életpálya, a pedagógusok iránt táplált nagyobb bizalom, amely megnyilvánul abban, hogy saját maguk dönthetnek alapvető szakmai kérdésekről, nincs szükségük olyan fajta szakértői ellenőrzésre, amely nagyon sokszor formális volt. Végre talán megteremtjük azt a lehetőséget, hogy egy olyan köznevelési rendszerhez tettük le az alapköveket, amelyek a szellem embereinek műhelyét fogják az iskolákban megalkotni, ahol természetesen kemény munkával, hiszen a nevelés ilyen, de a gyerekek érdekében zajlik a munka, ezért a legnagyobb köszönetet mondom főleg azoknak, akik a pedagógus-életpálya mellett érveltek, és kiértették, kiérezték a törvényből ezt a szándékot.
Hiszem, hogy jó színvonalú, jó köznevelési törvényünk lesz. Egyre inkább úgy érzékeljük országszerte, hogy kezdik érteni, elfogadni, és köszönöm mindazoknak, akik támogatták, és végigülték velünk ezt a többször több órát. Folytatása következik.
Köszönöm. További jó munkát kívánok mindenkinek. (Taps a kormánypártok soraiban.)
