DR. KOLBER ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. KOLBER ISTVÁN
DR. KOLBER ISTVÁN (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Az 50. ponthoz szeretnék hozzászólni, amely a NAT alkalmazását zárja ki a szakiskolák esetében, nem terjedne ki a NAT hatálya a szakiskolákban. Hosszú vita alakult ki itt az elmúlt időszakban a közismereti tárgyak szakiskolában történő oktatásával kapcsolatosan, amelynek, azt gondolom, hogy jelentőségét elég sokan támogatjuk, és erősíteni szeretnénk, éppen azért, hogy ezek az átjárhatóságok, kompatibilitások jobban ki tudjanak alakulni.
Ugyan a szakiskolai közismereti nevelési tárgyak tartalmi követelményeire külön jogszabály vonatkozna, de azt javasolnánk többen, a Demokratikus Koalíció képviselői, hogy a NAT-ban foglaltak figyelembevételével történhessen mindez.
A pedagógiai programot a 173. pont alatt érinti a módosító indítványunk, amely ugyan szabályozza a pedagógiai program előállítását, ennek a tartalmát és alkalmazását, azonban úgy gondoljuk, hogy ennél részletesebb fogalmi meghatározást kell adni a pedagógiai programnak.
Végül a 269. pontot szeretném az államtitkár asszony figyelmébe ajánlani, amely a diákönkormányzat különböző elemeit tartalmazza. A törvényjavaslat is persze érinti ezt a kérdést, de meglehetősen röviden. Ezt sokkal részletesebben szeretnénk a törvényben látni, a diákköröktől a diákönkormányzatok különböző szervéig, ennek működéséig, jogosítványaiig, ezek milyen szövetségeket alkotnak, milyen feladatokat látnak el az iskolában, illetőleg a gyerekek életében. Szeretnénk, hogyha ez tagoltabban, részletesebben szerepelne a törvényben.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem