KUCSÁK LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KUCSÁK LÁSZLÓ
KUCSÁK LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Több alkalommal meg tudtuk vitatni ezeket a javaslatokat, nyilván a törvénytervezet alapján, mi magunk az oktatási bizottságban. Engedjék meg, hogy az idő előrehaladtára való tekintettel is, néhány konkrét módosító javaslatra irányítsam a figyelmüket, kérve ehhez a támogatásukat.
A 21. számú módosító javaslatunkban az intézménykategóriák vagy intézménytípusok felsorolásába emelnénk be az alapfokú művészeti iskolát. Egy másik módosító indítványban pedig hasonló megfontolásból emelnénk be a két tanítási nyelvű általános iskolák kategóriáját vagy összességét.
Ez utóbbiról képviselőtársam már tett említést, én mégis azért hozom elő, mert egyike voltam a javaslat kezdeményezőinek, már csak abból is kiindulva, mert magam is nagyon fontosnak tartom, hogy a két tanítási nyelvű műfajban tevékenykedők körében maguk az általános iskolák is továbbra is úgy érezzék, hogy garantált körülmények között továbbra is megtalálják a helyüket és a szerepüket. Itt megemlíteném röviden azt is, hogy egyébként a tárca ez ügyben fogadókész volt, és tartalmilag ezt elfogadta. Jelezték is egyébként, hogy egy másik törvényi passzusban, egy másik paragrafusban a teljes fogalomban szerepel mind a két intézménykategória.
A 22. módosító javaslatban a köznevelési intézmények működésével összefüggő törvényi szabályozás kapcsán javasoltuk azt, hogy az állami ellenőrzés mellé emeljük be a fenntartói és intézményvezetői ellenőrzést. Abból a megfontolásból gondoltuk ezt, hogy az ellenőrzés köre, az ellenőrzési tevékenység megítélésünk szerint így lenne teljes. Nyilván ki fog derülni, hogy ez a javaslat milyen támogatást nyer majd a szavazás alkalmával.
A 73. sorszámú javaslatunkban a családi napközik működése kapcsán javaslunk beemelni egy olyan pluszgaranciát, hogy ezen intézmények tevékenységénél pluszkontroll, pluszgarancia legyen, ami így hangozna: az óvodai nevelés országos programjának megfelelő, jóváhagyott pedagógiai programmal rendelkezzenek ezek az intézmények. Úgy gondoljuk, úgy ítéljük meg, hogy ez egy szükséges pluszgarancia arra vonatkozóan, hogy az odakerülő gyermekek ellátása megnyugtatóan biztosított legyen.
(18.40)
A 42. sorszámú módosító javaslatunkban arra törekszünk, hogy bizonyos fogalmak meghatározását, értelmezését konkrétabbá tegyük, biztosítsuk, mit értünk a gyermek fogalma alatt, a tanuló fogalma alatt és így tovább.
Röviden említést tennék arról is, hogy a törvényjavaslattal összefüggésben talán az egyik sarokpont, az egyik sarokkő a pedagógus-életpályamodell, illetve ehhez köthetően a munkaidő kérdésköre volt. Ezt államtitkár asszony is sokszor hangsúlyozta, helyettes államtitkár úr is szinte minden alkalommal ráirányította a figyelmet.
Megítélésem szerint - és azért is utalok erre, mert ettől eltérő álláspont is fogalmazódott már meg itt a Házban a részletes vita során - a törvényi keretek között igenis helye és szerepe kell hogy legyen a pedagógus-életpálya szabályozásának, fenntartva azt is, hogy lehetnek és megítélésem szerint vannak is olyan részletkérdései, amelyek további szabályozást vagy finomítást igényelhetnek. Ugyanakkor itt az idő, a lehetőség és a megfelelő keret arra, hogy a pedagógusok számára egy olyan életpályát tudjunk felvázolni, amellyel a fiatalon, esetleg a kevésbé fiatalon tevékenykedő pedagógusok is kalkulálhatnak hosszú-hosszú időre előre.
Ennek kapcsán egy másik javaslattal összefüggésben a gyakornok kifejezés ügyében volt polémia a bizottságban. Egyöntetű támogatás nem jelent meg emellett, de úgy tűnik, szólnak mellette érvek, hogy a gyakornok kifejezés helyett esetleg a pedagógus I., és innen sorszámában további kategóriák emeltessenek be. Tehát magam azt gondolom, hogy a pedagógus-életpálya kérdéskörével mindenképpen indokolt, kell foglalkoznunk.
Három korábban említett részletre hadd térjek még ki, és utána be is fejezem a mondandómat. Korábban elhangzott Dúró Dórától, hogy a 44. számú módosítóban a 2 ezer fő alatti települések kapcsán hogyan is lehet megoldani az intézményfenntartás kérdéskörét. Itt emlékeztetnék arra, hogy az oktatási, tudományos és kutatási bizottság ülésén előkerült ez a kérdés is, sok más mellett, és a tárca képviselői erre vonatkozólag abszolút fogadókészek voltak. Az is elhangzott, hogy egy kapcsolódó indítvány formájában ők befogadóak lennének arra vonatkozólag, hogy ez a kérdéskör megnyugtatóan rendezhető legyen mindenki számára. Úgy gondolom, hogy egy kapcsolódóval tehát ez akár kezelhetővé is válik.
Szintén elhangzott a korábbi felszólalásokban, hogy a 13. számú módosító indítvány a gyermek mindenek felett álló érdekével összefüggésben fogalmaz meg felvetést. Éppen távozott Hiller István, ezt ő vetette fel. (Dr. Józsa István: Megmondjuk!) Szerettem volna jelezni, de egyébként a bizottság ülésén is elhangzott az többünktől, hogy abban a vonatkozásban, ha jól idézem fel, mindannyian egyetértünk, hogy természetesen ez továbbra is szükséges része kell hogy legyen az oktatási-nevelési tevékenység körének.
Abban mutatkozott eltérés - ha jól idézem fel megint csak -, hogy akkor ez a törvény szövegében hol, milyen módon, milyen hangsúlyozással jelenjen meg, de tartalmilag az, hogy ez továbbra is fenn kell hogy álljon, ebben a jelenlévők teljes köre egyetértett.
Még egy szempontot említenék meg, ami szintén korábban került szóba, hogy az ombudsmanhoz, tehát az oktatási jogok biztosához való fordulás lehetősége továbbra is legyen jelen a törvényben. Erre vonatkozólag valóban több irányból érkezett javaslat, hogy úgy a gyermek, mint a szülő, illetve a pedagógus vonatkozásában ez továbbra is fennálló lehetőség legyen mindenki számára. Ezzel kapcsolatban egyébként mi is nyújtottunk be módosító javaslatot, reméljük, hogy ez is be tud emeltetni a törvénybe.
Mondókám zárásaként annyit szeretnék mondani, hogy az a fontos mindannyiunk számára, hogy a majdan elfogadásra kerülő törvény előrelépés legyen a jelenlegihez képest, olyan passzusok, olyan megfogalmazások szerepeljenek benne, amelyek a jelen kihívásaira választ adnak a jövő nemzedéke érdekében, az új nemzedék érdekében a nemzetért.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem