MICHL JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

MICHL JÓZSEF
MICHL JÓZSEF (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kedves Scheiring Gábor Képviselőtársam! Lehet, hogy nem pontosan fogalmaztam, vagy ön nem figyelt jól; én a 27. számon beadott módosítómról beszéltem, ami a 15. ajánlási számot viseli. Ebben arról van szó, hogy a jövőben azt szeretnénk, hogyha pozitív értelemben fogalmaznánk meg ezt a semmitmondó semlegességet. Vagyis azt fogalmaznánk meg, hogy ilyen nem létezik, hogy valaki semleges - remélem, ön se az -, hanem az létezik, hogy a világ nagyon-nagyon sokoldalú, sokféle, és rengeteg szempontból lehet róla gondolkodni, minősíteni, megítélni, és szeretni vagy nem szeretni csak ez- után lehet.
Van egy nagyon kedves mondásom, ami úgy szól: amit ismerek, csak azt szerethetem. Én amellett kardoskodom, hogy az iskola olyan legyen, hogy lehetőség szerint mindent megmutasson a gyermeknek, hogy amikor felnövekszik, akkor eldönthesse, hogy ezek közül melyiket szereti. Ez így értelmezendő a világnézetünkre is, arra, hogy a hitbéli, vallási meggyőződésünk hogyan alakul ki. Azt nem lehet úgy kialakítani, hogy valaki majd 18 éves korában, amikor nagykorú lesz, akkor eldönti, hogy mohamedán vagy katolikus vagy református lesz, vagy milyen hitű, hanem az úgy történik, hogy már gyermekkorban megismerkedik ezekkel a gondolkodásmódokkal, és így felnőttkorában egy érett, biztonságosan kiválasztott világszemlélete lesz.
Én emellett kardoskodom, és ez abszolút nem sért senkit, hiszen pontosan ezt fogalmaztuk meg a módosító indítványban, hogy sokoldalúan kell közvetíteni a teljes nevelési-oktatási folyamatban, tiszteletben tartva a gyermek, a tanuló, a szülő, a pedagógus vallási-világnézeti meggyőződését.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem