DR. KONTRÁT KÁROLY

Teljes szövegű keresés

DR. KONTRÁT KÁROLY
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Safranek, bocsánat, Molnár Zsolt Safranek nevében megfogalmazott kérdésére, Mirkóczki Ádám kérdésére vagy Iváncsik képviselő úr kérdésére szeretnék tájékoztatást adni arról, hogy mennyibe is kerül ez a NIBEK. A létrehozás évében, tehát 2012-ben 178 millió 500 ezer forintba, a második évtől pedig plusz 5 millió forintba fog kerülni. Tehát a második évtől már nem jelentkezik ez a 178,5 millió forint, hanem 5 millió forint pluszköltségbe fog kerülni. Egyébként a SZEBEK eddig, ha érdekli a képviselő urakat, akkor mondom, ha figyelnek erre az információra, a SZEBEK eddig 196,1 millió forintba került. Tehát ezek a számok.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem