DR. KONTRÁT KÁROLY

Teljes szövegű keresés

DR. KONTRÁT KÁROLY
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Dorosz Dávid Képviselő Úr! Mi nem sajnálatosan, hanem szerencsére vagyunk Budapesten és Magyarországon (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Ez az önök szerencséje!), remélem, és szerencsére önök is itt vannak, és együtt vagyunk.
Úgy gondolom, ha adventet említette valamelyik képviselőtársam, talán jóindulatú Lenhardt Balázs képviselőtársunk, jóindulatú hozzászólást megfogalmazó képviselőtársunk, akkor tételezzék föl, hogy mi ennek az országnak az érdekeit, ennek az országnak a javát szeretnénk szolgálni.
Ami a Vadai képviselőtársamat illeti, nem értette jól, nem értette pontosan a számot, amit korábbi kétpercesében említett, én azt mondtam - amikor is arról kérdezett, hogy mennyi az annyi -, hogy 2012-ben 178,5 millió forint többletkiadás lesz, 2013-ban ez a többletkiadás már nem fog jelentkezni, hanem 5 millió forint dologi többletkiadás lesz az előrejelzések szerint 2013-ban. És ehhez még hozzá kell számolni, teljesen korrekt, így is elmondtam, a SZEBEK jelenlegi költségvetését. Elmondtam, hogy a 196,1 millió forint ebben az esztendőben. Tehát így kell érteni pontosan a számokat.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem