DR. MOLNÁR ZSOLT

Teljes szövegű keresés

DR. MOLNÁR ZSOLT
DR. MOLNÁR ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár úr, egy kicsit sajnálom, de egyben tisztelem is önt, hiszen az önt támogató frakciók magára hagyták önt ebben a vitában, egyedül állja azt a pergőtüzet, amelyet az ellenzéki pártok, de nem az ellenzéki pártok nevében, hanem a magyar társadalom nevében zúdítanak önre. Ön igyekszik korrekt válaszokat adni, de a helyzet reménytelen, mert menthetetlen ez az előterjesztés, ez a törvényjavaslat.
Azt kérdezem államtitkár úrtól, amint első felszólalásomban is tettem, hogy ki ellenőrzi ezt a NIBEK-et, tehát milyen módon lehet majd ellenőrizni, hogy jogosultan teszi-e a tevékenységét. Nagyon fontos, azt gondolom, hiszen egy olyan szervezet, ami bármit ellenőrizhet és mindenbe beleláthat, az nyilván abba is belelát, aki őt akarja ellenőrzi. Ezért önmagában antagonisztikus ellentét van ebben a helyzetben.
A másik kérdés pedig az, hogy azok az érvek, amelyeket önök fölhoztak, nem támasztják alá semmilyen módon, hogy szükség lenne egy ilyen szervezetre, de ha már igen, akkor különösen nem egy önálló nemzetbiztonsági szolgálat létrehozására, hacsak azt nem gondolják önök, mint egy klasszikus idézetben, hogy ha már homár, legyen kövér, legyen önálló szolgálat olyan jogosítványokkal.
Azt gondolom, hogy gyorsan el kellene felejteni ezt a javaslatot, de ha mindenképpen ilyen vákuum keletkezett a magyar igazságszolgáltatás, bűnügyi szervek, titkosszolgálatok között, hogy be kell ezt tölteni, akkor érdemes meggondolni, hogy nem kellene-e ezt talán egy másik költségvetési szervvel és nem önálló nemzetbiztonsági szolgálattal betölteni, hiszen a nemzetbiztonsági szolgálat létrehozása mindig jogos aggódásokat okoz a társadalomban. Nem azt az érvet erősíti, hogy az emberek biztonságáért van, nem az emberekért aggódik, hanem sokkal inkább annak a korábban sokak által idézett orwelli társadalomképnek a megvalósulását idézi.
Érdemes az internetet tanulmányozni, hogy ott mit gondolnak az emberek erről a kérdésről. Nem gondolom, hogy csak szocialista, jobbikos vagy LMP-s vagy egyéb társadalmi elégedetlenkedők írnának, jogos civil aggályok hangoznak el az interneten. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Jól tükrözi vissza a társadalomnak ezt a véleményét.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem