DR. VADAI ÁGNES

Teljes szövegű keresés

DR. VADAI ÁGNES
DR. VADAI ÁGNES (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Van annak egy diszkrét bája, hogy egyébként tárgyaljuk a Hjt. módosítását, egy átfogó módosítást, meg tárgyaljuk ezt a törvényt, és ebben is van Hjt.-módosítás. Őszintén megdöbbentőnek találom azt, hogy úgy módosítják ebben a törvényben a Hjt.-t, hogy a honvédelmi miniszter a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központot az állomány tagjának szolgálatteljesítési helyéül kijelölheti.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Honvédségnek, pontosabban a Magyar Köztársaságnak van katonai nemzetbiztonsági szolgálata, nem látom annak indokát, hogy miért kellene egyébként katonákat egy teljesen civil szervezethez akár át-, alárendelni szolgálatteljesítési helyként. Őszintén szólva azt sem nagyon értem, hogy ha ez így lesz, akkor ezt miért itt kell megint egy salátában módosítani, amikor bent van a Hjt. módosítása az Országgyűlés előtt. Miért nem lehetett egyébként akkor megoldani, ha úgyis egy időben tárgyaljuk ezt a kérdést?
Nagyon aggasztónak találom azt a módot, amilyen eszközökkel önök egyrészt, ahogy itt elhangzott, összekapcsolnak adatbázisokat, másrészt azért még egyszer szeretném felhívni a figyelmet arra, képviselőtársaim, hogy nemcsak összekapcsolják az adatbázisokat, hanem a 18 és 40 közötti magyar állampolgárságú, magyarországi állandó lakóhellyel rendelkező magyar férfiakról pedig konkrétan január 1-jétől új nyilvántartást fognak összeeszkábálni, csak ezt nem ezekben a törvényekben, hanem a honvédelmi nyilvántartással kapcsolatos törvényekben szabályozták.
(17.40)
Úgyhogy ez egy újabb lehetőség, ahol már nemcsak olyan adatokat fognak - és ezt mondom az LMP-s képviselőknek, az ilyen kvázi objektív… (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Akkor folytatom később.
Köszönöm, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem