MILE LAJOS

Teljes szövegű keresés

MILE LAJOS
MILE LAJOS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Én igyekeztem a felszólalásomban tárgyszerű maradni, idéztem is, amikor ön még éppen nem volt benn a teremben, amikor erről értekeztem. Néhány megjegyzésem van nagyon gyorsan. Csak egy mondat erejéig Kontur Pálnak, képviselőtársamnak jelzem, nem igazán érdekel, hogy mi a véleménye rólunk mint pártról (Kontur Pál: Testvérpárt.), de azt kikérem magamnak, hogy itt akár a szüleimet is a szájára vegye. Hiszen nagyon megszenvedői voltak az elmúlt időszaknak, és nem megyek bele a részletekbe. Kár, hogy érdemi megnyilvánulásra képtelen.
A következő. Államtitkár úr, semmi kifogásunk nem lett volna ez ellen, ha mondjuk, a SZEBEK modernizálásáról beszélnénk most. Hiszen erre a célra jött létre a SZEBEK annak idején, tehát ha az ő tevékenységének egyfajta bővítéséről és korszerűsítéséről lenne előttünk egy előterjesztés, azt megfontolnánk. Hiszen nagyjából ugyanez, a koordináció volt a feladata, az információáramlás elősegítése, ugye, a különböző szolgálatok és rendvédelmi szervek között. De itt nem erről van szó.
A következő. Az megint igaz, Répássy államtitkár úrnak mondom, hogy a nemzetbiztonsági törvényben rögzített információ- és adatgyűjtési feladatokat nem nagyon módosította ez a javaslat. Csak éppen itt van a bajunk, hogy olyanfajta információs túlhatalomra van meg az esély, amire nem volt eddig példa. Nem beszélve arról, hogy éppen a célhoz kötöttség konkrétságával van a bajunk ebben az esetben. Mert ez egy kicsikét elmosódó a javaslatban. A másik pedig, hogy ez a hiperszervezet, a NIBEK rá is kapcsolódhat tulajdonképpen bármelyik szolgálatnak, és nemcsak a szolgálatoknak, hanem felsorolta 19 pontban, hogy milyen szervezeteknek az adatbázisára. Tehát ez azért az információt eddig megszerző szolgálatokra így nem volt igaz.
És még egyetlenegy dolog, ami szintén szakmai, hogy az Információs Hivatal miért került vissza a Belügyminisztérium alá, erre még nem hallottam semmilyen indokot. Az ő tevékenységük természetrajzából is következik, hogy szakmailag az ő helyük a Külügyminisztérium alárendeltségéhez tartozik.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem