SZABÓ TIMEA

Teljes szövegű keresés

SZABÓ TIMEA
SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Nem tudom, hogy ön melyik vitán vett eddig részt. Azért nem nagyon mozdult el az ellenzék az eredeti álláspontjáról. Folyamatosan most már, nem tudom, két órája ugyanazt mondjuk. Itt nem apró részlet-, illetve nézetkülönbségekről van szó, ahogy ön is említette, hogy majd akkor módosító javaslatokkal lehet ezt korrigálni, hanem nagyon súlyos koncepcionális nézetkülönbségekről, nagyon komoly, elképesztő méretű emberi jogi, adatvédelmi aggályokról beszélünk.
Azt kérdezem öntől, államtitkár úr - én is mondtam, említettem korábban azt, hogy Szabó Máté országgyűlési biztoshoz fordultam ebben az ügyben. Ön is említette, hogy a saját pártjából beadtak a NIBEK-re vonatkozóan módosító javaslatot - figyelembe fogják ezt venni? Ha Szabó Máté is aggályosnak tartja azt, amit mi, akkor figyelembe fogják venni az országgyűlési biztos állásfoglalását, aki ugyan január 1-jétől, miután mi ezt nem tudjuk majd megtenni, az Alkotmánybírósághoz is fordulhat ebben az ügyben? Megvárják ezt, vagy hajlandóak ezt a kérdést újra elővenni?
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem