SZILÁGYI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kontur Pálnak: ha jól látja ezeket az elmúlt rendszereket, akkor azt nem értem, hogy ön miért támogatja a kormányát, hogy olyan hasonló rendszert hozzanak létre és alakítsanak ki? Akkor nem értem, hogy ön miért támogatja ebben!
Államtitkár úr említette a szurkolókat. Államtitkár úr azt mondta, hogy az expozéjában nem huligánokról beszélt, hanem szurkolókról. (Sic!) Javaslom, hogy olvassa el az úgynevezett huligántörvényt, mert akkor ezek szerint ön nem nagyon olvasta át ezt a törvényt. Ebben a törvényben önök minden szurkolót potenciálisan huligánnak tartanak. Ezért megfigyelik őket, adatokat készítenek róluk, fényképes adatnyilvántartást csinálnak róluk, és még azt is nyilvántartják, hogy éppen egy-egy mérkőzésen hol ülnek a stadionban. Ugyanezt akarják csinálni ezzel a törvénnyel is. Hiszen az állam annyira nem bízik a saját állampolgáraiban, hogy mindegyiket potenciális terroristának tartja. Ezért ezzel a törvénnyel megfigyelheti őket, és ezáltal különböző listákat készíthet róluk, mindenféle adatot gyűjthet róluk egy központi adatrendszerben.
Azt is szeretném megkérdezni önöktől, főleg Répássy képviselő úr szokott mindig nyugati példákkal példálózni, mondjanak már nekem egyetlenegy nyugati példát erre a törvényre. Mondjanak egyetlenegy olyan nyugati országot, ahol ugyanilyen törvények működnek! Nem nagyon vannak, hiszen, megmondom önöknek, még Amerikában sem ilyen szigorúak a törvények, hiszen általában a beutazó külföldieknek tesznek fel kérdéseket, a beutazó külföldiekről készítenek adatbázisokat, tehát a saját polgáraikat ilyen szinten még ők sem figyelik meg, mint amilyen szinten önök akarják megfigyelni most, jelen pillanatban az embereket. Ez azt jelenti, hogy önök potenciális terroristának tartják a magyar állampolgárokat. Mindenkit. És nem szeretném azt, ha például az én családtagjaimról önök mindent tudnának, tudnák azt, hogy a 8 éves kislányom jelen pillanatban milyen tanulmányi eredményekkel jár iskolába. Ez a rendszer lehetővé teszi ezt is.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik és az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem