DR. GYÜRE CSABA

Teljes szövegű keresés

DR. GYÜRE CSABA
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Én is ehhez csatlakoznék hozzá, Németh Zsolt előttem elhangzott szavaihoz. Ami nagyon fura, hogy a Gyurcsány-kormány is ellenségképet keresett Magyarországon, és kiben találta meg, a hazafiakban: a hazafias gondolkodású emberekben, akik komolyan gondolják a magyarságot, erőteljes magyarságtudatuk van, akik ma is, már a XXI. században, ahol talán azt mondják sokan, hogy nem divatos nemzetinek érezni magukat, de ezek az emberek annak érzik, és ezt a csoportot, társadalmi réteget találta meg. A titkosszolgálatoknak ez volt a legfontosabb feladata, hogy ezeket a csoportokat megfigyelje, hogy itt keresse azokat az ellenségeket, akik szerintük meg akarták dönteni az általuk demokratikusnak vallott rendszert. Elmondtam az előbbiek során, hogy azt várták önöktől, hogy ebben változtassanak, és önök ugyanott folytatják továbbra is, ahol Gyurcsány Ferencék abbahagyták.
Attól félünk, hogy bizony ez az új rendszer, amit önök most próbálnak kiépíteni, ugyanúgy a nemzetiek ellen, ugyanúgy a hazafiak ellen irányul. Ugyanakkor itt ez az óriási ellentmondás, hogy önök között is számtalan hazafi, igazi magyar gondolkodású ember ül, és mégis úgy együttesen mégsem ebbe az irányba formálják a politikát, hanem ugyanúgy azt tekintik ellenségképnek, akit korábban Gyurcsányék, ugyanúgy, ahogy előtte korábban a szocialisták. Ez bizony egy óriási nagy probléma a gondolkodásukban, és nem pedig a másik oldalt nézik, hogy milyen veszélyek fenyegetik a magyarságot, milyen veszélyek fenyegetik a magyar nemzetet, akár kívülről, akár belülről. Itt bizony ezt a problémát pedig a szőnyeg alá söprik, és egyszerűen nem hajlandók megoldani, és még lépést sem tesznek ennek a megoldása iránt, hanem továbbra is, ugyanúgy, mint Gyurcsányék, itt belül, a magyar hazafiakban keresik az ellenségképet.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem