DR. KONTRÁT KÁROLY

Teljes szövegű keresés

DR. KONTRÁT KÁROLY
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Akik figyelemmel kísérik az Országgyűlés munkáját, azok azt tapasztalják, hogy körülbelül másfél-két órája a módosító indítványokról tárgyal az Országgyűlés, annak ellenére, hogy a T/5004. törvényjavaslat általános vitája zajlik - ez az egyik.
Kérem az elnök urat, hogy a jövőt illetően, mi ugyan ráérünk addig, ameddig ez a vita tart, de addig is kérem a tisztelt elnök urat, hogy a Házszabály betartására szíveskedjen figyelmeztetni vagy inkább felhívni a tisztelt képviselőtársaim figyelmét, mert úgy gondolom, ha valóban az az érdekük, valóban azt szeretnék, hogy Magyarország és a magyar emberek biztonsága minél jobban érvényesüljön, és ebből a törvényjavaslatból minél jobb törvény szülessen, akkor tartsák be a Házszabály rendelkezéseit, és az általános vitához szóljanak hozzá. Ez az egyik észrevételem.
A másik pedig az, amit szeretnék megjegyezni, hogy akik figyelemmel kísérik a vitát, látják, egy szabályos felelgetés van, egy jobbikos és egy demokratikus koalíciós képviselő szólal meg. A Jobbik Gyurcsány vállára borult, és összebútorozott a Jobbik a Demokratikus Koalícióval (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Olyan nincsen!), Gyurcsánnyal, ez zajlik egyébként. Ha megnézik a jegyzőkönyvet, és figyelemmel kísérik, akkor ezt látják. Egyik szövetségnek sem az a célja, hogy a törvényjavaslat jobb legyen, hanem egy nyílt obstrukció folyik már három órája. (Lukács Zoltán: Minket nem zavar!)
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem