DR. VADAI ÁGNES

Teljes szövegű keresés

DR. VADAI ÁGNES
DR. VADAI ÁGNES (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Itt az elmúlt időszakban a rendzavarással kapcsolatos szabálysértési tényállásról folyt a diskurzus. Szeretném azt mondani, hogy egyébként legitim felvetésnek tartom azt, amit a kormány e tekintetben az arceltakarás kapcsán megfogalmaz ebben a javaslatban. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Ezt még ti se mertétek megcsinálni!)
Ugyanakkor azt gondolom, azt szeretném világossá tenni, hogy mivel nem sikerült pontosan definiálni ezt a tényállást, ezért ez komoly problémát okoz. Tehát én azt gondolom, hogy egy demokratikus államban, egy jogállamban - Magyarország most nyilván nem az (Ékes József: Szilvásy!), de egy demokratikus országban szerintem rendben van az, ha vannak demonstrációk és tüntetések, és szerintem nagyon rendben kell az legyen, hogy az emberek egyébként a véleményüket, természetesen békés formában, kinyilvánítják.
(19.20)
Engem jobban aggaszt ennek a paragrafusnak az első része, hogy aki verekszik, továbbá “aki mást verekedésre felhív, elzárással vagy 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható”. Azt szeretném megkérdezni, hogy mi lesz az iskolából kijövő gyerekekkel, akik elkezdenek verekedni, és biztatják majd a többieket, hogy verekedjenek. Az akkor hogyan viszonyul ehhez? (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Öt év!)
Én azt szeretném javasolni, államtitkár úr, ebben az ügyben, hogy ha visszavonják az egész törvényjavaslatot, és erről elkezdünk egy normális, egyébként szakmai vitát, bevonva akár a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szakapparátusát, akik valamelyest konyítanak a jogállamhoz még talán (Wittner Mária: Ti nagyon konyítottatok!), meg nyilván a Belügyminisztérium szakapparátusát, akkor ebből össze lehet rakni egyébként egy jó nemzetbiztonsági törvényt, és ki lehet egyébként szálazni és szedni ezeket a rosszul megfogalmazott javaslatokat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), amelyek rendkívül nagy félreértésre adnak okot. (Wittner Mária: Kilőtt szemek!)
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem