DR. VADAI ÁGNES

Teljes szövegű keresés

DR. VADAI ÁGNES
DR. VADAI ÁGNES (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a probléma, Ékes képviselő úr, hogy személyes sértésnek veszi azt, hogyha egyébként mi itt több alkalommal, hosszasan elmondjuk a véleményünket. Az előbbi felszólalásában ön azt mondta, hogyan tehetem én ezt önnel. Ezt nem önnel teszem, képviselő úr, nem az államtitkár úrral, mert itt van egy ügy, amivel foglalkozni kell. Ne tessenek már ezt személyes sértésnek venni!
Az a probléma, látják, az előző törvényben is azért szüntették meg lényegében Magyarországon a rendvédelmi meg korábban a másik törvény kapcsán a Magyar Honvédségnél a szakszervezeteket, mert személyes sértésnek vették egyébként azt, hogy valaki szembe mert szállni önökkel, és meg merte mondani a véleményét. Az az igazság, hogy fogjuk mondani, mégpedig azért fogjuk mondani, mert őszintén szólva, és igaza van az államtitkár úrnak, a módosító javaslatokat valóban a részletes vitában kell megtárgyalni. Igen ám, csakhogy a házelnök úr által benyújtott módosító javaslat nemcsak az önök alapkoncepcióját, hanem az egész titkosszolgálati rendszert alapjaiban próbálja átírni, merthogy abban a módosító javaslatban, amelyben azt mondja, hogy elmarad ennek a törvényjavaslatnak a 23. és a 24. §-a, ahol lényegében a Belügyminisztérium alá tolják be az összes szolgálatot, ezt, ugye, el akarja hagyni a házelnök úr, és az indokolásban a következőt mondja: a polgári hírszerzési tevékenység irányításáért felelős miniszter kijelölése a kormány feladata, de az nem lehet a belügyminiszter. A nemzetbiztonsági szolgálatok bűnmegelőzési és bűnfelderítési ellenőrzése nem a Belügyminisztérium kompetenciájába tartozik.
Tehát azt gondolom, tényleg oda kellene figyelni arra, amit a házelnök úr mond, és osztom mindazok álláspontját, akik e tekintetben (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.)… Folytatni fogom, elnök úr.
Köszönöm, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem