MIRKÓCZKI ÁDÁM

Teljes szövegű keresés

MIRKÓCZKI ÁDÁM
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Távol álljon tőlem, hogy Vadai Ágnes képviselőtársunkat próbáljam védeni (Derültség.), nem ez a felszólalásom célja, ellenben szeretném felhívni a figyelmet, hogy ön többször elmondta most, az elmúlt percekben, hogy a módosító indítványokról majd a részletes vitában fejtjük ki, illetve fejti ki az államtitkár úr is az álláspontját.
Én azért mégiscsak maradnék a házelnök úr által beadott módosító indítványnál, azért, mert ettől nagyban függ a vita és a mi leendő vagy jelenleg is készülő módosító indítványaink sorsa, hiszen amennyiben az valóban a kormány szándékát, illetve az előterjesztő szándékát tükrözi és támogatja, akkor azt gondolom, ezt a vitát elég gyorsan rövidre tudnánk zárni, és be tudnánk fejezni. Amennyiben nem, akkor nyilván nekünk is meg kell tennünk a szükséges lépéseket.
De szeretném kérni az ön legalább szubjektív vagy személyes véleményét, hogy ez az indítvány várhatóan támogatott, avagy sem, egybeesik az előterjesztő elképzeléseivel, avagy sem. Részemről ennyit szeretnék megtudni.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem