SZILÁGYI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Az államtitkár úrtól idéznék újra, hogy a magyar állampolgárok és a magyar emberek érdekében történik, tehát a biztonságérzetük megerősítésének érdekében van ez a törvény. Ez legalább annyira komoly kijelentés a törvénnyel kapcsolatban, mint amit most az elmúlt fél órában a hozzászólásokban tapasztalhattak. Éppen ezért sajnos el kell mondanom, hogy ezzel a törvénnyel kapcsolatosan önök bizonyos foglalkozásoknak is csorbítják a jogait. Képzeljük el például most december 6-a környékén a Mikulások szakszervezetét (Derültség.), amikor tüntetést akar szervezni, mert nem megfelelő, mondjuk, az anyagi ellátás vagy pedig nem megfelelő pénzt kapnak. Az összes Mikulást le fogják tartóztatni, mert eltakarják az arcukat. Úgy érzem, hogy ez felháborító, és a Mikulások nevében is kikérem magamnak. Egyébként a tűzoltótüntetés erre nagyon jó példa volt. A tűzoltók nem azért jöttek sisakban, és nem azért takarták el az arcukat, mert nem vállalták volna fel a személyüket, hanem azért, mert önök megpróbálták őket megfélemlíteni, hogy aki részt vesz a tüntetésen, azt kirúgják. Annyira megpróbálták őket beazonosítani, hogy a saját szekrényeikben kutattak, hogy vajon kik lehettek azok, akik eltakart arccal kijöttek a tüntetésre, na, ez nem a jogállamiság, és éppen ezért nem szabad ilyen törvényeket egyébként elfogadni. De látja azért, ez a törvény megint bebizonyítja azt, hogy vannak olyan közös platformok, ahol még Vadai Ágnessel is együtt tudnak dolgozni, és ez az, amikor adott esetben például ebben a törvényben egyetértenek.
Még egy dolog: “verekedésre felhív”. Azt már említettem én is előbb, hogy definiálni kellene. Tehát fogalmazzuk meg normálisan, hogy tudják az emberek, hogy mondjuk, ha azt mondja valaki, hogy “gyere ki a hóra!”, az már 150 ezer forint, vagy csak 10 (Derültség a Jobbik soraiban.), vagy egyáltalán nem számít ennek? Tehát definiáljuk, határozzunk meg olyan kifejezéseket, annyira komoly ez a törvény, azt is meg lehet határozni benne, hogy mi jelent majd verekedésre felhívást, tehát tényleg mondhatja-e az ember, hogy például “gyere ki a hóra”, vagy pedig az már bűncselekmény és szabálysértés.
Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem