SZILÁGYI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak ennek a törvénynek a szellemiségéhez kapcsolódóan szeretném a jegyzőkönyv részére rögzíteni, hátha Kövér László nem tudja most követni az eseményeket televízión, ha elolvassa a jegyzőkönyvet, akkor ő is tájékozódjon belőle.
Amikor Vadai Ágnes bejelentette azt, hogy Kövér László benyújtotta ezeket a módosító javaslatokat, akkor csak az ellenzék tapsolt, a jelen lévő fideszes, KDNP-s képviselők nem, tehát esetleg Kövér úr majd megtudja, hogy önök meg sem tapsolták az ő módosító javaslatainak a beadását (Derültség az ellenzék soraiban.), pedig maximálisan megérdemelte volna ebben az esetben.
Mielőtt az államtitkár úr kimenne a teremből, szeretnék ismételten konkrét kérdéseket önnek feltenni, és konkrét válaszokat várnék rá, már többször feltettem, de még mindig nem kaptam meg. A “verekedésre felhív” milyen definíció? Tehát mit fog tartalmazni ez a rész? Hajlandóak-e esetleg ezeket a rendzavarásra történő dolgokat úgy, ahogy van, kivenni? Hiszen most megakadályozhatná azt, hogy itt tovább is menjünk, csak fel kellene állnia az államtitkár úrnak, és azt mondani, hogy igen, ezt a részt visszavonjuk, és már folytathatnánk is tovább a vitát. Még nagyon-nagyon sok olyan pontja van ennek a törvényjavaslatnak, ami itt vita tárgyát képezheti szerintem az ellenzék és önök között, ehhez csak az önök konstruktivitása kellene, hogy vitatkozzunk a többi pontról is, hiszen mondom, nagyon-nagyon sok olyan vitatott pontja van még ennek a törvényjavaslatnak, amit még érdemes lenne megvitatni.
Elmondom még egyszer az államtitkár úrnak, mert láttam, az előbb egyeztettek, gondolom, a lezárást illetően, hogy mivel lehetne azt definiálni, hogy “verekedésre felhív”, mi ez a rész? Tehát, ha erre válaszolna nekem, és egy következő kétpercesben majd felteszem újra a többi kérdést, amelyeket eddig már egyszer-kétszer feltettünk, csak választ nem kaptunk rá.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem