DR. BÁRÁNDY GERGELY

Teljes szövegű keresés

DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én az előterjesztő képviselő asszonynak arra az okfejtésére szeretnék reagálni, amiben kifejtette, hogy milyen nehéz egy képviselő-testületet föloszlatni, az mennyi ideig tart, milyen bonyolult. Igaza van önnek, képviselő asszony, de ilyenformán önmaga érvelt amellett, hogy a képviselő-testület saját magát oszlassa föl, az nagyon gyors, az azonnal meg tud történni. Márpedig én azt gondolom, hogy egy olyan pártban, ahol - azért lássák be önök is, és azt gondolom, ezt köztudomású tény - az van, amit az önök vezére mond, azt gondolom, a vezérüknek most azt kéne mondania, hogy ennek a képviselő-testületnek saját magát fel kéne oszlatni, és megkímélhetik az esztergomiakat és mindazokat, akiket a helyzet hátrányosan érint, attól, hogy ez egy hosszú folyamat legyen. Ilyen egyszerű a megoldás, képviselő asszony. Mondom, önmaga érvelt emellett.
Szintén fölhozta az intézményvezetők véleményét, akik azt mondják, hogy szeretnék ezt a jogszabályt. Képviselő asszony, persze, először is én azt gondolom, hogy a működésképesség biztosítása érdekében annál, ami most van, nyilván szerintük már bármi jobb. Ez nem azt jelenti, hogy ez a megoldás a jó, gondolom, azt gondolják, hogy a semminél, a legrosszabbnál eggyel talán ez is jobb.
A másik, tisztelt képviselő asszony, azt gondolom, azért fenntartással fogadja, hogy valóban ez-e a véleményük az intézményvezetőknek, mert azok után, miután azt látják, hogy önök a legmagasabb közjogi méltóságokat, mint a Legfelsőbb Bíróság elnökét vagy éppen a Költségvetési Tanács elnökét képesek jogszabály-változtatás árán is meneszteni akkor, amikor a kormánynak egy nem megfelelő véleményt mond, amikor nem támogatja a kormányzati elképzeléseket, akkor mégis hogy gondolják azt, hogy ezek az intézményvezetők majd őszinték lesznek önökhöz. Azért ezt is gondolják át, kedves képviselő asszony.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem