DR. SZANYI TIBOR

Teljes szövegű keresés

DR. SZANYI TIBOR
DR. SZANYI TIBOR (MSZP): Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök úr, meg a roppant elegáns megoldást is. Igazából én most nem az esztergomiakhoz szeretnék szólni, habár nyilván hozzájuk is, de valójában azt kívánom szóvá tenni, hogy egy történelmi városnak az amúgy egyébként nagyon súlyos problémáit próbálja most itt a Ház ilyen elég fura technikai megoldással rendezgetni: törvényjavaslat, visszavont törvényjavaslat, helyette új törvényjavaslat, miközben valamennyien tudjuk, hogy a demokrácia szabályai szerint talán a legokosabb megoldás mégiscsak az lenne, ha az esztergomiakra bíznánk, hogy tudjanak tiszta vizet önteni a pohárba. (Dr. Józsa István: Így van.)
Igazából én azt szeretném felvetni, mi több, akár javasolni is a Fidesznek, hogy próbáljon már egy kicsit valamennyire következetesebb magatartást tanúsítani, hiszen ha önök képesek egyébként az egész ország teljes területén egy fél diktatúrát, helyenként egész diktatúrát üzemeltetni, akkor talán a saját soraikban is valami hasonló megoldásnak lehetne helye.
(9.50)
Hiszen roppant egyszerű, önöknek van ebben már tapasztalata, a XI. kerületben és Gödöllőn már volt olyan, hogy valamilyen anomáliák rendezése érdekében - úgy, ahogy volt - szétcsapták a helyi szervezetüket, majd az új szervezet pedig megpróbált valamiféle rendet csinálni. Én egyébként csak javaslom önöknek, hogy fontolják meg, hogy az egyébként évek óta teljesen alkalmatlan, a város által is helyenként már-már orvosi esetnek tekintett képviselőiket vonják vissza valamilyen belső módszerrel, adják át a döntést az esztergomiak kezébe, és higgyék el, hogy ugyan 2010-ben egyszer pár dologban már tévedtek, de ezzel együtt mégiscsak a demokrácia az, amiben a leginkább lehet bízni.
Az esztergomiak meg fogják tudni választani azt a képviselő-testületet, amely egyébként a város dolgait is rendezni képes, önöknek pedig nem kellene itt a parlamentet szórakoztatni mindenféle álmegoldásokkal, nemes egyszerűséggel a saját berkeiken belül el tudnák intézni, és akkor a tévéközvetítést is sokkal hasznosabb ügyekkel tudnánk tölteni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem