DR. SZŰCS LAJOS

Teljes szövegű keresés

DR. SZŰCS LAJOS
DR. SZŰCS LAJOS (Fidesz): Önök szégyelljék magukat, kedves képviselő asszony, mert nem a tényleges munkáról szeretnének beszélni, hanem vernissage-t tartanak ebben az ügyben. (Dr. Papcsák Ferenc: Így van! Etikai show!) Esztergom népéhez kiáltványt, ahogy itt a padsorokban hallani.
Bárándy Gergely képviselő úr nincsen itt, biztos ő is elment már aludni, nem volt ennyire mértékletes ezekkel a mondatokkal, hogy mondjanak le a képviselők, amikor az őszödi beszédet végighallgatta, és utána nemhogy a nyilvánosság elé tárta volna, hogy mi hangzott el zárt körben, hanem utána sunnyogott mintegy fél évig, amíg az ominózus beszéd nyilvánosságra került. Tehát itt bárkinek azt mondani, hogy kinek van joga lemondani vagy kinek nincs joga lemondani, azt gondolom, felesleges elmondani.
És Nyakó képviselő úr elmondta - köszönöm szépen, hogy figyel rám -, amikor megkérdezte, hogy kicsoda Meggyes Tamás és kicsoda a képviselőjük, és az ön szavait idézve azt mondta, hogy leváltott, sértett polgármester. Nos, nomen est omen, önök leváltott, sértett kormánypártként obstruálnak ellenünk (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van!), ahelyett, hogy segítenének ennek az országnak a problémái megoldásában. (Taps a kormánypártok soraiból.)
De hogy a törvényről is beszéljünk, mert nyilván ez egy kicsit fontosabb: miről is van szó? Ha önök a törvény mellékletét megnézték volna, akkor nyolc darab intézmény átvételéről szól ez a törvényjavaslat, mind a nyolc olyan intézmény, amelyik egyébként megyei önkormányzati feladat volt, és mint ilyen megyei önkormányzati feladatot, Esztergom városa végezte el. Tudják?! Ha nem tudják, akkor pedig meg kell nézni az adósságrendezési törvényt és az adósságrendezési eljárást, ez az a kör, ami az adósságrendezési eljárás megindulásával olyan helyzetet teremtett Esztergomban, hogy itt gyakorlatilag kifizetéseket nem lehetett eszközölni. Azért ezeket az intézményeket próbálja meg ez a törvény rendezni, mert ezekre az adósságrendezési eljárás szabályai szerint Esztergom városának kifizetéseket nem lehetett jogszerűen eszközölni.
De ha visszamegyünk a történet elejére: hogyan is kezdődött ez az adósságrendezés, és mi volt ennek az oka? Fel kell tennünk a kérdést, hogy volt-e az önkormányzatnak pénze azoknak a kifizetéseknek a teljesítésére, ami miatt adósságrendezési eljárást kért önmaga ellen Tétényi Éva. Azt kell mondanunk, ha önök, tisztelt Szilágyi Péter, megnéznék az akkori írásokat, és megnéznék az akkori bankszámlakivonatokat, amiket nyilvánossá lehet tenni, hogy volt. Egyértelmű az, hogy az önök segítségével, politikai akaratból tették tönkre Esztergom városát. (Közbeszólások az MSZP és az LMP soraiból.) Igen, önök. Meg kell nézni az egy évvel ezelőtti jegyzőkönyveket, hányszor nem hívta össze Tétényi Éva a képviselő-testület ülését, hányszor akadályozta meg azt, hogy a képviselő-testület döntéseit végrehajtsák, hány olyan döntés van most is, amit Tétényi Éva polgármester asszony nem hajt végre a testület kérésére. Ezt mind-mind mérlegelni kell ebben a helyzetben, és utána vissza kell menni az alaptörténethez.
Ez a törvény kinyilvánítottan nem egy generális megoldást akar Esztergom problémáinak a megoldására, hiszen nem is tehetné ezt, pontosan azért, mert az önkormányzati önrendelkezési jog nem korlátozható ilyen módon. Csak azokat a megyei és ezzel állami feladatként elvégzendő feladatokat akarja visszavenni, amelyeknek a működtetését nem akarta és nem is tudta megoldani Esztergom város önkormányzata.
Józsa István képviselő úr is már befejezte, és valószínűleg elvonult bubukálni, a megyei önkormányzatok adósságátvállalásával és a vagyon átvállalásával kapcsolatban is nomen est omen, ő kimondta azt, hogy azt gondolja rólunk - amit ők saját maguk megtettek már előző kormányzásuk idején -: mindent el akarnak adni, és azért akarják maguk alá gyűrni. Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Elmondtuk többször, ennél a törvényjavaslatnál is kénytelenek vagyunk elmondani: nem erről van szó. Ezek az intézmények nem eladók, ezeket az intézményeket működtetni szeretnénk, és ezeknek az intézményeknek a vagyoni értéke számunkra nem bevételi soron, hanem a működési soron jelentkezik.
Azt is megkérdeztük, hogy volt-e megoldási lehetősége ennek az egész történetnek. Igen, azt kell mondanunk, hogy volt. Ezt azonban - még egyszer azt mondom - Tétényi Éva és az önök segítségével, hiszen ott ül egy LMP-s, egy jobbikos és egy MSZP-s képviselő, minden egyes alkalommal megzavarták, és megakadályozták. Úgyhogy a felelősséget áttolni erre az oldalra nem igazán helyes. Önök pontosan jól elmondták, több mint kétharmados többsége van a Fidesz képviselőcsoportjának, hogyan képzelhető az mégis el, hogy ez a kétharmados többség nem tud érvényesülni, nem hajtódnak végre a határozatok. Ez a kérdés nyilván az önök számára megválaszolható, tegyék a szívükre a kezüket, és válaszolják meg. Azt hiszem, ha önök tényleg komoly változásokat akarnak ebben a kérdésben, kérjék meg Tétényi Évát, az LMP-s, a jobbikos és az MSZP-s képviselőt, ajánlják fel lemondásukat (Dr. Józsa István: A fideszesek.), és abban a pillanatban meg lehet nézni, hogy a Fidesz képviselői mit fognak erre lépni. Tessék, meg lehet tenni, mindenképpen van erre lehetőség.
Azt gondolom, hogy a törvényjavaslat kicsit szikár, és - még egyszer mondom - nem politikai kérdésként kezelte ezeket az ügyeket (Dr. Józsa István: Struccpolitika.), nyolc intézmény működtetését próbálja meg átvállalni. Ha önök a nyolc intézmény működtetésén keresztül próbálnak meg a maguk részére politikai játszóteret, politikai homokozót készíteni, rosszul teszik, az emberek, higgyék el, nem ezzel foglalkoznak, ebben a nagyon nehéz, válsággal terhelt időszakban a saját életük élésével próbálnak meg foglalkozni, és őket egy dolog érdekli: tudnak-e a gyerekeik az iskolába járni, kapnak-e ott megfelelő ellátást, tudnak-e az egészségügyi intézményben gyógyulni. Ez a közös felelősségünk, ezért kérek minden ellenzéki képviselő hölgyet és urat, hogy ezt mérlegeljék, a törvényjavaslatot pedig fogadják el.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem