LUKÁCS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

LUKÁCS ZOLTÁN
LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): …nyugodjanak meg. Nyilván önöknek ez kínos.
Szóval, elmondanám, hogy került ide Esztergom. Nem úgy került ide Esztergom, hogy mi lett átterhelve a tanárok béréből és mi nem, hanem például úgy került ide Esztergom, hogy kiadtak egy Hídlap című újságot, évente több száz millió forinttal finanszírozták, nemcsak Esztergomban, hanem az egész választókerületben ingyen szórták be a postaládákba.
A 8 oldalból 8 oldalon Meggyes Tamás szerepelt, és nyilván az ő csodálatos tettei. Vagy az, ahogy óriásplakát-helyeket építettek Esztergom város pénzéből, amiken csak Meggyes Tamás választási posztereit lehetett látni. Egyébként a legtöbbször engedély nélkül adták azt ki. Vagy az, hogy építették fel az esztergomi, most is félig kész mélygarázst több száz millió forintért, vagy hogyan ment el 6-8 milliárd forint az esztergomi fürdőre, ami ma évi 300 millió mínuszt termel, és be kellett zárni, mert működésképtelen. Ez nem a tanárok béréről szólt, ez ezekről a teljesen átgondolatlan és felelőtlen gazdasági döntésekről szólt.
Ismerni kellene a helyzetet Esztergomban, és akkor nem hangzanának el ilyen teljesen alaptalan vádak ebben az ügyben. Meg kell oldani ezt az ügyet, fel kell oszlatni a testületet, és új választást kell kiírni. Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiból. - Közbeszólás ugyanonnan: Úgy van!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem