NYAKÓ ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

NYAKÓ ISTVÁN
NYAKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem kívánok szemantikai kérdésekben egy másik ellenzéki párt képviselőjével vitatkozni, ugyanakkor mégis azt gondolom, hogy Meggyes Tamás az oka annak, ami ma Esztergomban történik, az okozatot pedig látjuk. Viszont szerintem rossz a megoldás, rossz a gyógymód.
Kicsoda Meggyes Tamás, kérdezem még egyszer. Leváltott, éppen ezért sértett egykori polgármestere ennek a településnek. Ez az ok, ami miatt ma itt ülünk és ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban ki kell fejtenünk a véleményünket. De kérdezem, hol van az ok, hol van Meggyes Tamás úr. Gondolom, önök tudják, hiszen azt is feltételezem, hogy - mint egykori gazdája annak a településnek, ma képviselő-testületi tag - kikérték a véleményét a törvényjavaslat kapcsán. Gondolom azt is, esetleg megfogalmazták, hogy Tamás, talán van más módja is az ügy rendezésének, mondjatok le, adja vissza mandátumát a képviselő-testület, legyen választás. Mire Tamás azt mondta: az most nem lenne jó, mert minket ott már nem választanának meg. Ezért van itt ez az ügy ebben a pillanatban.
(9.20)
De kérdezem még egyszer: hol van Meggyes Tamás? És aki hall engem és a frakciómat, akkor adja át Meggyes Tamás úrnak, ebben az országban Battonyától Nemesmedvesig, vagy a határon túl: Meggyes Tamást várjuk a parlamentbe. Ő az oka annak, aki miatt ma nekünk itt kell ülni. Hol van Meggyes Tamás? Ki látta Meggyes Tamást?
Ha kell, gondolom, önök tudják, hiszen frakciótársuk, kérjenek szünetet, várjuk meg Meggyes Tamás urat, hadd mondhassa el ő is a véleményét. Hol van Meggyes Tamás? Aki Esztergomban hallja, adja át neki: várjuk a parlament üléstermébe.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az LMP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem