SZILÁGYI PÉTER

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI PÉTER
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Esztergomiak! Megkövetem magukat az előttem felszólaló nevében is. Mi, az ellenzék, nem tartjuk a parlamentet homokozónak akkor, amikor az önök helyzetéről beszélünk. Úgy gondoljuk, hogy annak a helyzetnek, ami Esztergomban kialakult, önök az elszenvedői, és ennek a helyzetnek véget kell vetni; véget kell vetni ennek a helyzetnek, és a kormány egy lángoltással próbálkozik most.
Az előttem felszólaló kormánypárti képviselők azt mondták, hogy mi ne szólaljunk fel ebben a kérdésben, merthogy a megoldás kulcsa ebben a két törvényjavaslatban van. Úgy gondolom, hogy önök nem mondanak igazat; nem mondanak igazat, mégpedig azért, mert az elmúlt egy évben körülbelül 10-12 felszólalás hangzott el Esztergom ügyében. Ez az egyik kérdés.
A másik kérdés az, hogy önök számos segélykérést kiáltottak már a kormány felé: önök felgyalogoltak 33 kilométert Esztergomból - két LMP-s képviselő is részt vett ezen a gyalogláson (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Helyes.) -, és mi úgy gondoljuk, hogy az esztergomiak segélykiáltását meg kell hallani. Valóban, nem szeretnék egy indulatos beszédet elmondani. Úgy gondolom, hogy le kell higgadni mindenkinek, és azon kell közösen dolgoznunk, hogy hogyan lehet ezt a helyzetet megoldani, de nem lehet elmenni amellett, hogy ez a helyzet hogyan alakult ki. Amennyiben államtitkár asszony azt kéri tőlünk, hogy ne a múltra nézzünk, ezt akceptálom; akkor akceptálom, ha önök a hátralévő két és fél évben nem fognak visszamutatni egyszer sem, de önök ezt nem fogják megtenni (Taps az LMP padsoraiban.), és éppen ezért én sem fogom most megtenni.
Szeretném felhívni az önök figyelmét arra, hogy a Lehet Más a Politika 2011 elején kikérte az Állami Számvevőszék jelentését, azt a jelentést, amelyben az önök városának gazdálkodását vizsgálta meg. Hadd idézzek ebből: “Az önkormányzat 2007-2010 közötti pénzügyi helyzete, eladósodásának fokozódása és fizetőképességének kedvezőtlen alakulása miatt összességében jelentősen rosszabbodott.” Ez volt az első jel, ami önöket arra inthette volna, hogy baj van, nagy baj van, de 2011 februárjában Tétényi Éva, a kétharmaddal megválasztott polgármester sajtótájékoztatón kiállt, és azt mondta, hogy 4-5 hónapon belül elfogyhat a pénz, nem tudnak majd enni adni a gyerekeknek, és nem fognak működni az intézmények. Még aznap a tízek kiálltak a sajtó elé, és azt mondták, hogy ez nem igaz, hogy van együttműködés, és meg fogják oldani a problémát. A tízek ekkor hazudtak: önöket csapták be, kedves esztergomiak! Önöket becsapták, és ráadásul további törvénytelenségek halmazát is elkövették. Elkövették akkor a törvénytelenséget, amikor úgy hívták össze a képviselő-testületet, hogy arra nem hívták meg a polgármester asszonyt, és nem hívták meg az ellenzéki képviselőket.
Tisztelt Esztergomiak! Önök mondhatják, hogy az ellenzéki pártok egészen biztosan pártpolitikai érdekből állnak ki önök mellett, de ez nem így van; Esztergom leképezi Magyarországot. Az Esztergomban megtapasztalható arrogancia az, amit az országban tapasztalhatunk immár másfél éve. Ha önök itt lennének most, kedves esztergomiak, akkor látniuk kellene a fideszes arcokat: már nincs meg az a magabiztosság, ami megvolt akár 3-4 hónapja, mert tudják, hogy ahogy Esztergomban, az önök városában, úgy az országban is nagyon nagy bajok vannak, és ennek ők az okozói. De tisztelt kormánypártiak, én megértem önöket, hogy most ezzel a törvényjavaslattal idejöttek elénk, mert érzik, hogy nagyon nagy a baj, és úgy gondolják, önök azt mondják, hogy szakmai alapon lehet és meg kell oldani ezt a kérdést.
Körülbelül négy hónapja államtitkár asszonnyal egy azonnali kérdésben volt egy beszélgetésünk arról, hogy hogyan lehetne Esztergom helyzetét megoldani. Akkor kértem a kormányt, hogy oldják meg, békülékeny hangnemben azt kértem a kormánytól, hogy politikai és egyéb befolyásaikat vessék latba, és vessenek véget ennek a helyzetnek. Nem gondolom azt, tisztelt kormánypárti képviselők, hogy az a hatalom, amit önök kiépítettek az elmúlt másfél évben, ne tudna egyetlenegy ember akaratával szembemenni: ez az egyetlenegy ember Meggyes Tamás.
Tisztelt kormánypárti Képviselők! Önök hallgatnak arról, hogy ez az adósság hogyan jött össze. Mi nyilvánosságra hoztunk egy listát, hogy milyen kiadásokra költött Esztergom önkormányzata Meggyes Tamás polgármestersége alatt. Ebben olyan kiadások voltak, mint a pókerasztal, mint a megrendelt esettanulmányok, Meggyes Tamás népszerűségét firtató esettanulmányok. Erre ment el az önök pénze. Ezt önök, tisztelt kormánypárti képviselők, tudják, és most emiatt szégyellik magukat, de a lehetőség az önök kezében van. Azt mondom, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel. Orbán Viktornál jelenleg nincsen a ma Magyarországán befolyásosabb és hatalmasabb ember az önök szemében. Itt az esély arra, hogy Esztergom díszpolgára, Orbán Viktor ne hallgasson tovább, hanem álljon ki a közvélemény elé, akár Giró-Szász Andráson keresztül, akinek a volt cége nagyon jelentős megrendeléseket kapott Esztergomtól, Meggyes Tamástól.
Tisztelt Orbán Viktor! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Kérem, hogy ragadja meg az utolsó lehetőséget, és kérem, hogy tegye rendbe ezt a helyzetet az esztergomiak érdekében. Esztergom számított önökre. Esztergom egy polgári város volt, de csalódtak; csalódtak abban a kétharmadban, amit a 2010-es választásokon az ország megválasztott - és ezzel most már az ország egésze így van -, csalódtak önökben. Ezért arra kérem, hogy mentsék, ami menthető jelenleg Esztergomban, és oszlassák fel a képviselő-testületet; önök megtehetik.
Igen, elismerem kormánymegbízott asszony szavainak az igazságát, hogy ennek megvan a lehetősége, megvan a jogi procedúrája, hogy ez hogyan mehet végbe. Tisztelettel kérem kormánymegbízott asszonyt, tudom, hogy nagy szívügye Esztergom kérdése, tudom, hogy nagyon sokat dolgozott ebben a kérdésben, és én úgy gondolom, hogy az esztergomiak emiatt hálásak önnek, de az igazi lehetőség nem az ön kezében van, attól tartok. Az igazi lehetőség Esztergom díszpolgárának a kezében van, kérem tehát, hogy cselekedjen most.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP és az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem