ELNÖK (dr. Latorcai János)
ELNÖK (dr. Latorcai János)
ELNÖK (dr. Latorcai János): Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen lévő képviselőtársaimat és mindazokat, akik figyelemmel kísérik mai munkánkat.
Az Országgyűlés őszi ülésszakának 21. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Tiba István és Lenhardt Balázs jegyző urak lesznek a segítségemre.
Tisztelt Képviselőtársaim! Kevés népe van a világnak, amely nemzeti gyásznapot is számon tart. Mint annyi mindenben, mi ebben is a kevesek közé tartozunk. A történelem, ha tetszik, a sors kegyetlensége folytán több gyásznapon is kénytelenek vagyunk felidézni hazánk és a magyarság tragédiáit. Ma az 1956. októberi forradalom és szabadságharc vérbefojtásának napjára emlékezünk, a kommunista diktatúra jármából fejét felemelő és néhány napra kitörő, a szabadság mindennel összehasonlíthatatlan érzését megismerő magyar nép újra járomba hajtására emlékezünk. Ismert és ismeretlen hőseinkre emlékezünk, azokra, akik életüket áldozták azért, hogy ma egy független és demokratikus jogállamban élhessünk.
1956. november 4-e ködös, már-már a telet idéző vasárnap volt. A forradalom győzelmét követően az emberek békésen és reménykedve várták a hétfői napot, a munkakezdést. Az ország dolgozni, élni akart, megmutatni, hogy képes a romokból a hazát újjáépíteni. Sajnos, erre esélye sem volt. Többszörös árulás áldozatai lettünk. A két nagyhatalom már korábban megegyezett, a belső árulás és az ország eladása pedig végleg megpecsételte a forradalom sorsát. A bekövetkező végzet feltarthatatlanul közeledett. A Szabad Kossuth és Petőfi rádió hajnali műsorát 5 óra 20 perckor tragikus szózat szakította félbe: “Figyelem! Figyelem! Itt Nagy Imre beszél. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.”
A Himnusz és a Szózat felcsendülő hangjai ritkán voltak ennyire aktuálisak. Az önkény, a szovjet tankok eltiporták ’56 októberének csodálatos forradalmát. November 4-e után a terror soha nem látott hulláma következett. Százaknak a bitófa jutott osztályrészül, több mint 200 ezren hazánk elhagyására kényszerültek, nekik az emigráció, az idegenbeli sors lett életük része, és sokszor már csak holtukban érinthették meg újra a magyar földet.
Most egyperces néma felállással emlékezzünk azokra az ismert és ismeretlen magyarokra, hősökre és áldozatokra, akik mindenüket feláldozták hazánk sorsának jobbra fordításáért. Hiszem, hogy ha emlékezünk, emlékezetünkben megtartjuk őket, örökké élni fognak. (A teremben lévők felállnak.) Köszönöm szépen.
