KARA ÁKOS, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy az ellenzéki padsorokban ülő képviselőtársak elmondták, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság megtárgyalta a T/4656. számú, Magyarország 2012. évi költségvetését megalapozó, egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot.
Ahogy ismert mindannyiunk számára, az államháztartásról szóló törvény 36. §-a szerint a kormánynak a költségvetési törvényjavaslat benyújtása mellett, azzal párhuzamosan elő kell terjesztenie azokat a törvényjavaslatokat is, amelyek a javasolt előirányzatok megalapozásához szükségesek.
A törvénytervezet számos javaslatot tartalmaz, így - ahogy elhangzott, de megerősítem - a Munkaerő-piaci Alap nemzeti foglalkoztatási alapra történő névváltozásával összefüggő javaslatot is, valamint rendelkezik arról, hogy a Munkaerő-piaci Alapot, továbbá az annak létrejöttét megelőzően összevonásra került állami pénzalapokat megillető követelések és tartozások a nemzeti foglalkoztatási alapot illetik meg.
A többségi álláspontot képviselő Fidesz-KDNP-frakciószövetség képviselői azt reméljük, az az elvárásunk, ez hangzott el részünkről a bizottsági ülésen is, hogy hatékonyabb, eredményesebb és célorientáltabb lesz a jövőben ennek az alapnak a felhasználása. A bizottsági álláspont eszerint alakult, ahogy az én mondataimból, illetve az ellenzéki képviselőtársaim mondataiból kitűnik: 12 igen és 6 nem szavazat mellett a tervezetet általános vitára alkalmasnak találtuk.
Szeretném megjegyezni azt, hogy valóban a decentralizáció kérdése felmerült a bizottsági ülésen, de hitem és szakmai meggyőződésem szerint azt, ami a decentralizáció folyamata során szükséges érdekek, értékválasztások betartására, választására vonatkozik, a jelenlegi struktúra is tudja biztosítani. Hiszen azt, hogy meghatározott területek, akár földrajzi, akár szakmaterületek preferálásra kerüljenek, és ezeknek az érdekeit rugalmasan lehessen érvényesíteni, meggyőződésünk szerint a nemzeti foglalkoztatási alap fogja tudni majd kezelni.
Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)