JUHÁSZ FERENC
JUHÁSZ FERENC
JUHÁSZ FERENC (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A bizottsági kisebbségi vélemények tolmácsolása során Molnár Zsolt, illetőleg Iváncsik Imre képviselőtársam kiváló szakmaisággal és nagyon pontosan fogalmazta meg azokat a kritikai észrevételeket, amelyeket mi erről a törvényjavaslatról és ennek az összevonásnak a tartalmáról gondolunk.
Ugyanakkor el kell mondanom azt, hogy az általuk is használt fogalmak, kifejezések, a miniszteri expozéban is megismert kifejezések csak egy szűk szakmai réteg számára ismertek, mindenki más kicsit misztikusnak, kicsit távolinak, de mindenféleképpen olyannak tekinti a nemzetbiztonsági szolgálatokat, legyenek azok civilek vagy katonaiak, amelyektől általában félni, tartani kell. Mert hiszen az, hogy operatív, műveleti szolgálatok, titkos, mind-mind azt erősíti, hogy itt valami csuda dolog történik. Pedig nem, hiszen az emberiség fejlődésével egyidejűleg megjelent az a szándék, hogy kíváncsi arra, hogy mit gondol a másik, és ahogy a közösségek fejlődtek, és ahogy egyre inkább szerveződtek és bonyolultabbá váltak, egyre inkább erősödött az az akarat, hogy megtudjuk azt, hogy mit akar a másik, különösen azok, akik ellenérdekűek, hogy pontosan föl tudjuk tárni, hogy mit szándékoznak velünk tenni, és ennek megfelelően tervezhessük saját életünket, ha tetszik, saját védekezésünket.
(9.20)
Az alaptétel ma sem változott, ma is az állam alapvető funkciója, hogy feltárja azokat az érdekeket, azokat a szándékokat, törvényes eszközökkel megismerje azokat a cselekményeket, amelyek adott esetben a nemzet, az állam működését, az állampolgárok életét fenyegetik. Ebből a szempontból a nemzetbiztonsági szolgálatok kiemelkedően erős missziót teljesítenek. Teljesen természetesen vannak olyan más szervezetek is, amelyek hasonló feladatot vagy részben hasonló feladatot látnak el, és ezek összessége adja meg az államnak azt az immunerősítő rendszerét, amellyel a védekezése megfelelő lehet.
Igen ám, de nem egyszerűen csak az információigény jelenik meg, hanem az a szándék is megjelenik folyamatosan, hogy mások információigényét, a velünk ellentétes akarattal, ellentétes érdekkel bíró emberek, társaságok, országok, érdekcsoportok információs igényét próbáljuk meg mi magunk megismerni, adott esetben az erre az igénykielégítésre használt eszközöket, embereket megismerni, feltárni, azaz elhárítani. Az egyik oldalon megjelent az elmúlt évtizedekben nemcsak Magyarországon, hanem másutt is - nem is évtizedeket, hanem századokat is mondhatok - egy erős rendszer arra, hogy megtudjuk, mit akar más, a másik részről - kicsit egyszerűsítve - kialakított valamennyi állam egy erős rendszert arra, hogy megakadályozza azt, hogy más megtudja, mi mit akarunk.
Ennek a rendszernek a bonyolultságát és misztikumát nyilvánvalóan az adja, hogy ez az államok legbelsőbb, legféltettebb titkai közé tartozik, hiszen senki nem akarja saját szándékból megismertetni titkait, kezdeményezéseit, szándékait idő előtt mással, arra viszont nyilvánvalóan kíváncsi, hogy az ellenérdekelt ezt hogyan csinálja. Erre alakultak ki civil területen is és katonai területen is azok a szervezetek, amelyek ezeknek a feladatoknak a speciális ellátására alkalmasak. Civil területen is kialakult maga a felderítés, amelyik arra szolgált, arra hivatott, hogy megtudja, mit akarnak mások katonai területen is, és civil területen is kialakult egy olyan rendszer, amelyik az elhárításra, ha úgy tetszik, a kémkedés megakadályozására szolgált, és teljesen természetesen katonai területen is. Ez nem egy James Bond-történet, sokkal inkább a modern államok olyan tevékenysége, amelyben a saját érdekeiket képviselik.
Nos, az elmúlt időszakban nálunk is - és egyébként nagyon örülök, hogy nem hozták föl igazolásként az európai példák sokaságát -, Európa többségében is ezeket a szervezeteket külön működtetik. Mi is külön működtettük eddig a pillanatig, és egyébként, ha semmi másban, de az ezen a területen dolgozók, az elmúlt időszakbeliek és a mostaniak abban közös nevezőre tudtak jutni, hogy a katonai nemzetbiztonsági szolgálatok a tevékenységüket korrekten, kiváló eredménnyel végezték. A kiváló eredmény minősítése nem egyszerűen csak politikusi vagy vezetői értékelés, hanem nagyon sokszor eredményes felderítés, illetőleg a partnerek visszajelzései alapján különböző elismerés formájában futott be. Nyilvánvaló volt, hogy a szervezetek önállóan annak a speciális működésnek megfelelően, amelyre hivatottak voltak, képesek voltak szervezni a munkájukat, és egyébként különállóan voltak képesek szervezni a munkájukat.
A kormány nem vallotta azt az álláspontot, mint amit Hende miniszter úr az imént mondott, hogy civil területen az egész több, mint a részletek együttese, hiszen annyira különválasztotta a civil szolgálatokat, hogy még külön felügyelő minisztert és tárcát adott az egyiknek és a másiknak, mert pontosan tudta, hogy a feladatrendszerük, a működésük tökéletesen elkülönül, pontosan tudta azt, hogy bizonyos konspiratív és egyéb működési szabályok miatt az a leglogikusabb, ha ezek külön működnek. Az más kérdés, hogy az logikus-e, hogy mondjuk egyiket-másikat ki irányítja, de ez most nem ennek a vitának a tárgya.
A mostani kezdeményezés arról szól, hogy egyébként egy jól működő rendszert próbálnak meg összevonni, azzal az ígérettel, hogy ez majd még jobban fog működni, még hatékonyabb lesz, még eredményesebb lesz. Nincsen kétségünk afelől, hogy ez a szándék korrekt. Nincsen kétségünk afelől, hogy a jelenlegi kormány, benne a honvédelmi miniszter azon munkálkodik, hogy a két katonai biztonsági szervezete a fúzió után hatékony legyen, ütőképes legyen, eredményes legyen, ez nem kérdés. Ugyanakkor képes-e megfelelni ennek a feladatnak és ennek az elvárásnak, ez már nagyon-nagyon komoly szakmai aggályokat vet föl, és egyébiránt nagyon-nagyon komoly kétségeket támasztanak azok a nyilatkozatok, érvek, amelyek részint elhangzottak a bizottsági ülésen, részint pedig az itteni miniszteri expozéban. A kívülállónak vagy csak az éppen kívülállónak okkal, joggal tűnik föl az az érv, hogy költségvetési racionalizálás és takarékosság.
Nos, tisztelt képviselőtársaim, ezt persze úgy kell értelmezni, hogy 40 milliárd forintos megvonás. Akkor, amikor a védelmi tárca költségvetését gyakorlatilag már az élhető minimum alá sikerült csökkenteni, nyilvánvalóan van egy nagyon-nagyon erős költségvetési kényszer arra, hogy ahol lehet, ott meg kell próbálni meghúzni a költségeket. A védelmi tárca és annak tervezői nyilvánvalóan mindenütt azt keresik, hogy hol van az a fillér és forint, amit meg lehet takarítani, és lám, ennek a szervezetnek az összevonásából, úgy tűnik, meg lehet takarítani szerintük bizonyos forrást, itt egymilliárd és néhány száz millió forintról van szó.
Jelentős-e ez a megtakarítás? Igen, viszont az a kár, amit egy rossz integráció, egy rossz fúzió okozhat, jóval jelentősebb. Ezeket a szervezeteket évtizedek alatt építették föl, olyanfajta szakmai, emberi kapcsolatok alakultak ki - itt tessék nyugodtan gondolni arra, hogy külső területen, nemcsak a honvédség külső berkein, hanem az ország külső területein is kell feladatot ellátni -, nos, olyanfajta kapcsolatok alakultak ki, amelyek a stabilitást igénylik, amelyek a kiszámíthatóságot igénylik, amelyek nélkül egyébként nem működik a rendszer. Nos, azt gondolom, ha összehasonlítjuk az elvárt eredményt és a lehetséges kockázatot, akkor állíthatom, önmagában nem biztos, hogy megéri.
A másik, ami folyamatosan felmerül az érvekben a kormánypárti képviselők, illetőleg a miniszter úr érveiben, az az, hogy a következő időszakban a személyzeti munka lehet hatékonyabb. Nos, tisztelt képviselőtársaim, ott, ahol kétszáz-egynehány embert elküldenek egy fúzió után, azért az aggályos, hogy egyik pillanatról a másikra ez működik, még akkor is, ha egyébként csak adminisztratív, illetőleg fel nem töltött helyekről van itt szó. De a nagyobb probléma az, hogy a jelenlegi helyzetben nyilvánvalónak tűnik, a személyzeti munka, illetőleg a változás nem egyszerűen csak a fel nem töltött adminisztratív helyeket érinti, hanem a vezetői státusokat is, pedig a honvédelmi miniszter úr, amikor hivatalba lépett, akkor nagy késsel, ha tetszik, akkor fejszével rendezkedett a nemzetbiztonsági szolgálat személyzeti területén, és gyakorlatilag nagyon-nagyon sok embernek, akkor egyébként 20 százalékuknak mutattak kaput.
A mostani kezdeményezés nyilvánvalóvá teszi, hogy az a személyzeti politika, amelyet akkor a miniszter úr, illetőleg a Honvédelmi Minisztérium végzett, nem biztos, hogy elérte a célját és eredményes volt, hiszen a jövőbeli fúziós elnök várhatóan a hírek szerint nem az lesz, mint a két szolgálat most, frissiben kinevezett vezetője. Nyilvánvalóan a minisztérium úgy ítéli meg, hogy a szolgálatok, amelyeknek a vezetőit ő választotta ki, nem voltak elég hatékonyak ebből a szempontból, és a személycserét egy ilyen szituációval sokkal egyszerűbben lehet megoldani.
(9.30)
Van egy harmadik is, ami a nemzetbiztonsági bizottság ülésén elhangzott, és Németh Szilárd képviselőtársam az imént említette is, hogy tudniillik majd ingatlan szabadul föl. Tisztelt Képviselőtársaim! Mind a két szervezet nagyon-nagyon központi, frekventált, értékes helyen nyert elhelyezést a fő objektumot tekintve. Nem jó, ha a költségvetési elvonás eredményeképpen a Honvédelmi Minisztérium arra kényszerül, hogy értékes ingatlanjait kiürítse, akár szervezetek összevonásával, csak azért, hogy a finanszírozási problémáit megoldja; no pláne nem olyan szervezetét, ami egyébként nemzetközi értelemben a Magyar Honvédség megítélése szempontjából a legtöbb elismerő ajánlatot, a legtöbb elismerő ítéletet hozta. Éppen ezért nagyon-nagyon aggályos az, hogy ilyenfajta motívumok is felvetődnek az egyébként érvelt racionális, hatékonyabb működés mentén.
Engedjenek meg egy rövid kitekintőt arra vonatkozóan, hogy ez a törvényjavaslat miben új ahhoz képest, mint amit egyébként a korábbi nemzetbiztonsági törvény automatikus összefésülése eredményez. A miniszter úr az egyik tételről megemlékezett, nevezetesen a cybertevékenység elleni védekezés mint a NATO egyik fontos stratégiája, a másikról nem, nevezetesen belekerült ez a bizonyos életvitellel kapcsolatos kérdés, a kifogástalan életvitel kötelezése. Mindenkinek, aki bennünket néz és a parlamenti képviselőknek is pontosan tudniuk kell, hogy az a nemzetbiztonsági hivatalnok, munkatárs, kolléga, legyen az akár adminisztratív is, nagyon szigorú ellenőrzésen esik keresztül. Azaz ahhoz, hogy ezeknek a szervezeteknek a tagja lehessen, “C” típusú vizsgálaton kell átesnie, ami messze erősebb annál, mint amit itt kifogástalan életvitelként a törvény aposztrofál.
Ha tehát csak és kizárólag a nemzetbiztonsági szolgálatok tagjaira vonatkozik a kifogástalan életvitel ellenőrzésére vonatkozó javaslat és kezdeményezés, akkor azt mondom, hogy teljesen fölösleges, hiszen ezek egy jóval erősebb és jóval szigorúbb ellenőrzésen esnek át valamennyiünk érdekében, a szervezetek működésének fontossága okán. Éppen ezért önmagában ezen a területen ez a jogintézmény, amit a rendőrségi szolgálati törvénnyel kapcsolatosan már megismertünk, fölösleges, egyszerűen azért, mert erősebb ellenőrzésen esnek át. Az, ami ebből a törvényből nem derül ki, az egyéb tervezetekből nem derül ki, hogy a minisztériumnak az életvitel ellenőrzésével kapcsolatosan milyen más szándékai vannak, egy más káposzta. Az biztos, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok ellenőrzéséhez nem szükséges. (Az elnök csenget.)
Éppen ezért, tisztelt képviselőtársaim, köszönöm, elnök úr, a figyelmeztetést, a szocialista képviselőcsoport ezt a törvényjavaslatot, bár a legkisebb rossznak, de mégis rossznak tartja, ezért elfogadni nem tudja.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
