DR. LUKÁCS TAMÁS
DR. LUKÁCS TAMÁS
DR. LUKÁCS TAMÁS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, ami ma ebben a teremben zajlik, az elszomorító. A napirend szerint itt ma mi a munka törvénykönyve normaszövegét, általános irányát tárgyalnánk meg, az általános vitát folytatnánk le, ezzel szemben meg kell állapítanom, hogy a hozzászólások zömének semmi köze a beterjesztett munkatörvénykönyvhöz. Az rendben van, hogy politikai szlogenek szintjén, hiszen a parlament a politizálás színtere is, nyilván ezt is vállaljuk, nyilván ezt is fel kell vállalni, azonban az elszomorító, ha egy tényleg korszakos és egy korszakot meghatározó törvényjavaslat vitájában magáról a törvényjavaslatról szinte semmi nem hangzik el, vagy ha elhangzik valami, az csak a zsurnalisztika szintjén hangzik el. Ezért engedtessék meg, hogy először a munka törvénykönyvével kívánjak foglalkozni, utána pedig reflektálni némely felvetésekre.
Kétségtelen tény, hogy egy rendkívül nehéz szabályozás maga a munka törvénykönyve, mert egyrészről a munkatörvénykönyv munkaerő-piaci kérdés, másrészről viszont, és engedtessék meg, hogy a pozíciómnál fogva ezt emeljem ki, alapvetően emberi jogi kérdés. Ezek sokszor állnak egymással szemben.
Ha már itt képviselőtársam idézte a Laborem exercens enciklikát, engedtessék meg, hogy egy másik részét idézzem: a munka az embernek azért java, mégpedig az emberiségnek java, mert általa az ember nemcsak a természetet változtatja meg úgy, hogy saját szükségleteihez alakítja, hanem önmagát is mint embert tökéletesíti, sőt bizonyos módon emberebbé válik.
Tehát ki szeretném emelni, hogyha csak munkaerő-piaci kérdésként kezelnénk és próbálnánk szabályozni, akkor azt hiszem, alapvetően értékeket veszítenénk.
A tervezet két szempontból megpróbálja figyelembe venni az emberi jogi aspektust is, azonban meggyőződésem, hogy a benyújtott tervezethez képest lehetséges, hogy végig kell gondolni egy-két kérdést, nevezetesen a véleménynyilvánítás szabadságának kérdését, és nevezetesen azt a kérdést, hogy az ember a magánéletében köteles olyan magatartást tanúsítani, amellyel a munkáltatóját nem hozza olyan helyzetbe, ami negatív megítélés alá esik. Azt gondolom, mind a két felvetés jogos, az első esetben viszont fel kell tenni azt a kérdést, hogy az emberi jogi egyezmény 10. § (2) bekezdésének ez hogyan felel meg, de meggyőződésem, hogy a jó szándék mellett a tervezetnek ez a része módosítható olyan módon, hogy a jogbiztonság elvének megfeleljen.
Engedtessék meg, hogy a hosszas egyeztetés után, amit mindig nagy vita kísért - és ez így van rendjén; az, hogy politikai viták vannak egy ilyen törvénynél, amely alapvetően meghatározza az emberek egzisztenciáját, életét, és éles politikai vita kíséri a törvény alkotását, azt gondolom, ez így van rendjén, ennek örüljünk, és addig örüljünk, amíg ez így van. Tekintettel arra, hogy aki végigkísérte a törvénytervezet eredeti tervezetét, hogy hogyan alakult ez a munka törvénykönyve, örömmel kell üdvözölnie a kormánynak azt az álláspontját, ahogy ezeket a nehéz, fáradalmas, sokszínű egyeztetéseket folytatta, és amelyek a benyújtott törvénytervezetbe már beépültek.
(11.50)
Meg kell mondanom, hogy szakmai szempontból, tehát a normavilágosság szempontjából ez az utóbbi idők egyik legjobb törvénye - reményeim szerint - lesz, hiszen a megfogalmazás és a normavilágosság követelményeinek majdnem teljes mértékben eleget tesz. Azonban engedtessék meg, hogy megjegyezzem: szerencsés volna, ha mindazokban az esetekben, amikor a törvénykönyv más szakaszaira hivatkozik a normaszöveg, megjelenítenék normaként is legalább címszavakban és nem csak egy felsorolásban a kivételeket, úgy tudnánk kezelni, hogy különböző helyekről a törvényben vissza kell nézni, hogy miről beszél a törvényalkotó. Elfogadható számomra az a megoldás, hogy címszavakban jelezni ezeket, és mellérendelni azokat a szakaszokat, amely szakaszok alapján ezek a kivételek megjelennek.
Megmondom őszintén, hogy végighallgatva itt a délelőtti vitát, voltak, akikben nem csalódtam, hiszen úgy viselkedtek ebben a teremben, mint akinek mindig mindenről ugyanaz jut eszébe. Nem tudok velük vitatkozni, mert én arra készültem, hogy a törvényről vitatkozzam. Ha valaki persze megfelelő újságokat olvas, és úgy gondolja, hogy az a parlamenti vita lényege, hogy visszaidézzen az általa tegnap vagy tegnapelőtt olvasott újságokból, akkor azt gondolom, hogy nem viszi elő a törvényalkotás minőségét, vagy nem viszi előre a törvényalkotás lehetőségét. Azonban ezektől az emberektől vagy ezektől a képviselőtársaktól, miután ez a megszokott magatartási formájuk - amit én elfogadok, hiszen lélektanilag az a lelkiismeret-furdalás, amivel szembe kell nézniük, ilyen formában mutatkozik meg, ezt tudomásul veszem -, ez lélektanilag értelmezhető.
Azonban kicsit meglepődtem Schiffer képviselő úr felszólalásán, nevezetesen, tőle azt szoktam meg, hogy általában a normaszövegről és a törvényről beszél. Ezzel szemben olyan politikai deklarációkat mondott, amit egyébként nem tudom, hogy honnan idézett. Ráadásul szeretném felhívni a figyelmet arra az ellentmondásra, ami magából az előadásának ellentmondásaiból levezethető. Egyrészt nem tudom, ki mondta önnek, hogy túl védettek a magyar munkavállalók. Ha az előbb arról beszéltünk, hogy a szabályozás egyik szegmense a munkaerőpiac, akkor rögtön tegyük hozzá, hogy ráadásul ezt most európai mértékkel kell mérni, az európai munkaerőpiac tekintetében kell mérni.
Ráadásul a pénzügyi válságnak van egy olyan hatása, hogy ma már a versenyt olyan munkaerőpiacokkal kellene tudnunk fölvenni, amelyek sokkal, de sokkal kevesebb jogokkal, csak és kizárólag a hatékonyságot tartva szem előtt vesznek részt ebben a piaci versenyben. Tehát az az állítás, bárki részéről hangzik el, hogy túl védettek a munkavállalók, nyilvánvalóan nem igaz. Zárójelben jegyzem meg, hogy más szempontból meg igaz, mert ha nem ezt a részét tekintjük, hanem a jogrendszer egészét, akár a munkavédelmi szabályokat, akár a munka-egészségügyi szabályokat, és sorolhatnám sorban azokat a szabályokat, aminek rendszerben gondolkozva kellene a védelemről beszélni, akkor nyilvánvaló, hogy az a része erős a munkavédelemnek, az a része, ahol pedig erősnek kellene lennie, nem kielégítő.
Mivel részt vettem az 1992-es törvény alkotásában is, engedje meg, képviselő úr, hogy bizony egy olyan kompromisszumokkal született törvény a privatizáció korszakában, ahol ezek a kompromisszumok eredményezték, hogy azok az elvtársak, akikből később tulajdonosok lettek, bizony azokban az üzemekben szakszervezeteket nem vagy alig találunk, sajnálatos módon. Ezt most tényként írom le. Egyetértek önnel abban, hogy az egészséges magyar munkaerő-piaci fejlődésnek feltétele lett volna egy egységesebb, egy érdekvédőbb, és pontosan ott, azokon a területeken, ahol legjobban szükség van a szakszervezeti mozgalom fejlődésére.
Akkor próbáljuk megközelíteni a kérdést arról az oldalról, hogy vajon miért alakult ez így, miért nem fejlődtek megfelelően a szakszervezetek, és akkor elnézést kérek, azért idézek ismételten a Laborem exercens enciklikából, mert mégiscsak egy olyan pápa nevéhez fűződik, aki a munka világát megtapasztalta kétkezi munkásként: “A szakszervezetnek nem feladata, hogy politikát csináljanak a szó mai értelmében. A szakszervezetnek nincs politikai párt jellege, melyek a hatalomért harcolnának, de nem is rendelhetők alá politikai pártok törekvésének, és nem lehetnek velük túlságosan szoros kapcsolatban.”
Tisztelt Képviselőtársam! Lehet, hogy a most felolvasott idézet talán rávilágít egy-két dologra. Normális az a szakszervezeti fejlődés, ahol egy adott politikai párttal megállapodást és politikai pozíciókat kötnek? (Dr. Schiffer András jelzésére:) Nem. Köszönöm szépen, a válaszát elfogadjuk. Normális az a politikai fejlődés, ahol az következik be, hogy egy párt az európai listájára tesz egy szakszervezeti vezetőt? És sorolhatnám. Kinek a felhatalmazásával, kinek a jóvoltából történik mindez? Tehát addig, amíg politikai kicsinyes játszmákra kívánják a szakszervezeteket felhasználni, nem pedig arra, amire valóban hivatottak, amivel valóban a közjót szolgálnák, addig sajnálatos módon ez egy ténykérdés, itt egyetértünk, valóban nem megfelelően fejlett az a szakszervezeti mozgalom, ezért nem megfelelően fejlett az a munkavállalói védelem, ami egyébként kívánatos volna az országban.
A kérdést akként is föltehetem, és próbálja végiggondolni képviselőtársam azt, hogy ezzel a rendszerrel, amit a munka törvénykönyve tervezete bevezet, vajon erősödik a munkavállalók képviselete vagy gyengül. És itt most ne csak a szakszervezetre gondoljon, hanem próbáljon rendszerben gondolkozni. Azáltal, hogy olyan területeken, ahol nincs szakszervezet, a munka törvénykönyvének tervezete az üzemi tanács és az üzemi megállapodás intézményét bevezeti, pontosan valahol ezt a hiányt próbálja pótolni, nem azonos minőségű és nem azonos szintű vele, ezzel szemben, miután a legtöbb munkáltatónál nem találhatók meg a szakszervezetek, azt gondolom, hogy a szabályozás eredeti iránya jó.
Azonban, tisztelt képviselőtársam, hogy valahol a csalódásomat egy kicsit próbáljam még tovább fokozni: ön azt állította, hogy ezer főt meghaladóan lehet csak szakszervezeti vezetőt állítani. Kérem, szíveskedjék elolvasni a benyújtott törvényjavaslat 273. § (2) bekezdésének a) pontját, akár hangosan is felolvashatja, de ha értelmezési problémák vannak, abban is szívesen állok rendelkezésre, akkor azt gondolom, hogy ilyen tévedéseket nem szoktam meg öntől. (Dr. Schiffer András: Nincsen a) pontja.) Tehát azt gondolom, hogy ha valami konkrét állításunk van tényként, akkor legalább a normaszöveghez alkalmazkodjunk.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az a kérdés, hogy természetesen mit kívánnak tenni. Lehet úgy hozzáállni egy a jövő szempontjából alapvető és korszakos törvényhez, hogy a politikai szlogeneken kívül mást nem mondunk róla. Ezzel szemben ajánlom figyelmükbe az együttműködési készséget, ahogy az államtitkár úr is kifejezte. Azt gondolom, hogy egy olyan törvényt kell alkotnunk, és egy olyan törvényre kell végül az igen gombot megnyomni, amely alkalmas lesz arra, hogy azokat a célokat, amelyeket egy munka törvénykönyvében, a jogrendszer egészében, tehát a jogrendszer más jogszabályait is figyelembe véve alkalmas arra… - hogy azokat a célokat megvalósítsa, amiket a munka törvénykönyvében kitűztünk.
(12.00)
Mi ebben kívánunk segítséget nyújtani. Azt gondolom, hogy - ahogy már korábban képviselőtársam kifejezte - a Kereszténydemokrata Néppárt támogatja ezt a törvényjavaslatot. Nem azt jelenti a támogatás, hogy módosító indítványokkal nem kívánjuk jobbá tenni, hatékonyabbá tenni, alkalmasabbá tenni arra a célra, amire a kormány az elképzeléseit benyújtotta.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
