DR. BÁRÁNDY GERGELY

Teljes szövegű keresés

DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Csak egy mondat Ódor képviselőtársamnak a felvetésére. Abszolút így gondolkodom én is, tehát az ember és az állat érdekeit összhangban kell kezelni. Azt gondolom, hogy hiba az, amikor az állatok vagy az állatvilág érdekeit az emberi érdekek elé helyezik, abszolút, tehát ezzel a szemlélettel messzemenőkig egyet tudok érteni.
Konkrétan a felvetésére és a problémára: arra, hogy a most létező 100 ezer állattal, kutyával mi lesz, nem tudok választ adni, de arra igen, hogy ha a szabályozás olyan módon módosul, amiről én beszéltem, illetve Szili Katalin beszélt, és mellérendeljük a büntető törvénykönyvnek, illetve a szabálysértési törvénynek a megfelelő szabályait, nem is mellérendeljük, hanem kialakítjuk ezt a szabályozást - ez a kettő egyébként meglátásom szerint csak együtt tud működni, mert ha nincs nyilvántartási és bejelentési kötelezettség, akkor a nyomozó hatóság nem fog tudni mi alapján eljárni -, tehát ha ezt a kettőt be tudjuk vezetni, akkor a jövőben nem fog kialakulni ennyi gazdátlan állat, nem lesz. Tehát az, hogy a mostani helyzetet kezelni kell, ez ténykérdés. Nem vagyok a téma szakértője e vonatkozásában, de azt tudom mondani, hogy a jövőre nézve egy ilyen szabályozással és a mellérendelt büntetőjogi és szabálysértési szabályozással meg lehet akadályozni, hogy még egyszer ilyen helyzet alakuljon ki.
Köszönöm szépen.
(21.30)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem