DR. KISS SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. KISS SÁNDOR
DR. KISS SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Mivel ez a vitaszakasz vonatkozna igazából az ebekre, és az ebeket már kibeszéltük az előző vitaszakaszban, én a 11. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni. Az előbb Nagy Csaba már beszélt erről az ajánlási pontról, és köszönjük, hogy az előterjesztő ezt támogatja.
Abból indultunk ki, hogy valójában mi a helyzet a falvakban és a városokban, mi a helyzet a kóbor kutyákkal, amelyek esetleg megharapják a járókelőket, vagy bepiszkítják az utcákat, és olyan helyzeteket teremtenek, amelyek riadalmat keltenek a járókelőkben. Itt mindenképpen szeretnénk az önkormányzatok és ezen belül a jegyzők hatáskörét növelni. Ezért tettük ezt a módosító javaslatot, és még egyszer köszönjük, hogy az előterjesztő támogatja.
Másrészt egy kapcsolódó módosítónkról szeretnék egypár szót ejteni, amely a veszélyes ebek kérdésével foglalkozik. Úgy gondoljuk, hogy aki veszélyes ebet tart, az mindenképpen magasabb összeggel vegye ki a részt az ebrendészeti hozzájárulásból, mivel a veszélyes ebek nyilvántartása és az azokkal való foglalkozás pluszköltséget jelent az államapparátusnak. Kérjük, hogy ezt a kapcsolódó módosító javaslatunkat támogassák majd.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem