SÁRINGER-KENYERES TAMÁS

Teljes szövegű keresés

SÁRINGER-KENYERES TAMÁS
SÁRINGER-KENYERES TAMÁS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Rögtön reagálni szeretnék a Bárándy képviselőtársam által elmondottakra. Én jónak tartom, ha nyitva marad ez a kérdés, mégpedig gazdasági és nem állatvédelmi szempontból. Ha a világpiacon igény jelentkezik valamely állat tenyésztésével kapcsolatban, akkor meg kell adni a lehetőséget arra, hogy a törvényhozás gyorsan reagálhasson, pontosabban miniszteri rendelettel gyorsan tudjanak a törvényhez csatlakozni, és akár engedélyezni is lehessen annak az állatfajtának a tenyésztését, amely a piacon úgymond jó áron eladható. Természetesen nem az európai piacokra gondolok, mert azokon ugyanolyan korlátok lesznek érvényben, hanem akármely világpiaci szegmensre.
Még van egy kis időm, és ezalatt az ajándék állatokkal kapcsolatos felvetésre reagálnék. Elhangzott, hogy a korcs állatokat ne lehessen nyereményjáték részévé tenni. Nem gondolnám, hogy az állat fajtatisztasága meghatározza az ajándékozhatóságát. Elsősorban az a fontos, hogy aki kapja, az képes-e ellátni az állatot, jó szívvel fogadja-e. Ha erre képes, akkor egy fajtatiszta kutya - ami egyébként elég drága dolog - is kedves ajándék, de egy nem fajtatiszta is ugyanolyan kedves ajándék lehet, mint egy törzskönyvvel, jó pedigrével rendelkező állat. Tehát inkább a befogadói oldalt lenne fontos ilyen szempontból vizsgálni.
Köszönöm szépen a szót.
(20.30)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem