DR. SCHIFFER ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az LMP frakciója támogatja a Házszabálytól való eltérést, ugyanakkor azért nem szeretnénk elmenni szó nélkül a mostani törvényjavaslat, illetve a mostani eljárás mellett.
Arról van szó, hogy amit önök eddig tettek, ez egy vékony réteg számára kínál megoldást. Önök a legutóbbi végtörlesztési törvénnyel egy szűk réteget kedvezményeztek, és továbbra sem tudni, hogy 800-900 ezer devizahitel-adóssal, illetve a devizában eladósodott önkormányzatokkal, kkv-kal mi fog történni. Egyelőre azt látjuk, hogy önök az eszközkezelőre feleannyit költenek, mint a debreceni Loki-stadion kistafírozására, nem látjuk azt, hogy a kormány mikor kezd el érdemben foglalkozni a devizában eladósodottak tömegeivel. Ugyanakkor az LMP azért tartja fontosnak, hogy erről a törvényjavaslatról legalább tárgyaljunk minél hamarabb, mert számunkra is fontos az, hogy az Orbán-kormány 15 hónapnyi késlekedése után végre történjenek érdemi lépések. Természetesen számunkra nem az az érdemi lépés, hogyha önök újra azokat kedvezményezik, akik a párnaciha alól elő tudják teremteni azt az összeget, amivel végtörleszteni tudnak.
Ugyanakkor itt szóvá kell tennem azért azokat az eljárási szerencsétlenkedéseket is, amiket ezen a héten, illetve a múlt héten is láttunk, látunk. Természetesen akár köszönetet is mondhatok Rogán képviselőtársamnak, hogy ezt a törvényjavaslatot nem, mondjuk, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről szóló törvényhez egy zárószavazás előtti módosítóként terjesztette elő, hiszen a kétharmad erre is lehetőséget biztosít. (Közbeszólás az LMP soraiból: Így van. - Zaj, közbeszólások a Fidesz padsoraiban. - Az elnök csenget.)
De arra szeretném fölhívni a figyelmüket, hogy akár a T/4458. számon jegyzett törvényjavaslat, akár a T/4476. számon jegyzett törvényjavaslat esetében arról van szó, hogy önök az egyik szerencsétlenkedéssel idézik elő a következő szerencsétlenkedést. Az, amikor önök próbálják megerőszakolni a Házszabályt, illetve a parlamentarizmus írott és íratlan szabályait, nem az ellenzéket fosztják meg a jogaitól, nem pusztán saját magukat, a saját képviselőcsoportjukat fosztják meg attól, hogy normál időkeretben, alaposan meg tudjanak vitatni egy-egy javaslatot vagy a javaslathoz fűzhető egyes korrekciókat, egész egyszerűen a jogalkotás minőségét rontják le. Ebben az országban korábban azért a törvényalkotás úgy ment, hogy kellő közigazgatási egyeztetés után a kormányzat a különböző érintett társadalmi szereplőkkel is egyeztetéseket folytatott, és a parlamentnek állt rendelkezésére pár hét.
(14.10)
Az a forradalmi hevület, amit önök itt folytatnak, ez minden, csak éppen nem kormányzás. Azt szeretném tisztelettel kérni önöktől, hogy kezdjenek el tisztességgel kormányozni, mert ezek a sebtiben előrántott törvényjavaslatok, amiket órákon belül benyújtanak, és áttolnak a tisztelt Házon, azt eredményezik, hogy az egyik törvényjavaslat hibája automatikusan előidéz egy újabb törvényalkotási kényszert. Így nem lehet egy országot kormányozni. Tehát azzal együtt, hogy természetesen kénytelenek vagyunk ilyen esetekben hozzájárulni a Házszabálytól történő eltéréshez - hiszen meg kell segíteni azokat az embereket, akiket az önök másfél éves késlekedése is csak még nehezebb helyzetbe hozott -, azt látni kell, hogy az ilyen siettetett törvényalkotás újabb és újabb kormányzati hibákat fog előidézni, aminek az árát az emberekkel fogják önök megfizettetni.
Arra szeretném tisztelettel kérni a miniszterelnök urat: hasson oda, hogy szűnjön meg az a gyakorlat, hogy egyéni képviselői indítványokkal kormányozzák ezt az országot, szűnjön meg az a gyakorlat, hogy hatáselemzések, hatástanulmányok nélkül vernek át pár óra alatt az Országgyűlésen alapvető fontosságú törvényeket, és kezdjenek el végre érdemben, megalapozottan, az emberek érdekében kormányozni.
Köszönöm. (Taps az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem