ELNÖK (Kövér László)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Kövér László)
ELNÖK (Kövér László): Tisztelt Ház! A Házszabály értelmében most képviselőcsoportonként egy képviselő, valamint az elsőként szólásra jelentkező független képviselő felszólalására van lehetőség, 5-5 perces időkeretben. Kérdezem kíván-e valaki ezzel a lehetőséggel élni. (Nincs jelzés.) Amennyiben nem, most a határozathozatal következik. Felhívom figyelmüket, hogy a Házszabálytól való eltéréshez a jelen lévő képviselők négyötödének igen szavazata szükséges.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hozzájárul-e a Házszabálytól való eltéréshez a T/4458/1. számú javaslat alapján.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy a Ház 300 igen szavazattal, 44 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül a Házszabálytól való eltérést támogatta.
Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság mai ülésén az MSZP kivételével a frakciók egyetértettek azzal, hogy az otthonvédelmi intézkedések kiterjesztése kapcsán a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény módosításáról szóló T/4476. számú előterjesztést az Országgyűlés Házszabálytól való eltéréssel még a mai napon megtárgyalja, és határozzon is róla. A Házszabálytól eltérésre elnöki jogkörömben tettem meg javaslatomat, amelyet T/4476/1. számon megismerhettek. Felkérem Földesi Gyula jegyzőt, ismertesse a javaslatot.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem