DR. DAHER PIERRE

Teljes szövegű keresés

DR. DAHER PIERRE
DR. DAHER PIERRE (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Másfél év telt el az edelényi katasztrófa óta, amikor a túláradt Bódva patak átszakítva a gátakat, elöntötte a település jelentősebb területeit. A Bódva vize házakat rombolt le, lakóépületek omlottak össze, utak rongálódtak meg, és emberi sorsokat tett kilátástalanná.
Az árhullám levonulása után megkezdődtek a helyreállítási, kárelhárítási munkálatok. A 2010-es edelényi árvízi védekezésre 119 millió forintot fordított az önkormányzat. A védekezés indokolt költségei és elszámolhatósága kapcsán azonban jelenleg is vitában áll az önkormányzat és a Belügyminisztérium. A város önerőből nem tudja elvégezni a helyreállítási munkálatokat.
Az árhullám hatalmas károkat okozott Felsőzsolca, Szendrő és több településen, ahol folyamatosan és zökkenőmentesen zajlott a helyreállítás. Több település az újjáépítési munkálatainak végéhez ért. Ezzel szemben Edelényben az elmúlt másfél évben nem történt jelentős javulás. A város egyes területei még mindig az árvíz utáni állapotokat tükrözik. Több utcában még mindig ott hevernek a védekezéshez használt homokzsákok. Nem készült el a vízelvezetés, és az utak felszíni rendezése sem megoldott.
Tisztelt Államtitkár Úr! Mikorra várható, hogy a környező településekhez hasonlóan Edelényben is befejeződnek a helyreállítási és az újjáépítési munkálatok? Milyen segítségre számíthat Edelény az újjáépítési munkák során?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem