HALÁSZ JÁNOS

Teljes szövegű keresés

HALÁSZ JÁNOS
HALÁSZ JÁNOS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A világ legtöbb országának diákjai évente több tudományterületen mérik össze a tudásukat; a diákolimpiák eredményei nagymértékben függnek a tehetséggondozás programjaitól, az elkötelezett és felkészült pedagógusoktól.
Hazánk e területen komoly eredményekkel és hagyományokkal rendelkezik. A minisztérium minden évben támogatja a felkészítő szakmai táborok megvalósulását, a magyar diákolimpikonok és felkészítő tanáraik kiutazásának fedezetét. Teszi mindezt annak érdekében, hogy a magyar diáktehetségek is kellőképp bizonyíthassák a nemzetünkben rejlő kiváló lehetőségeket.
2011-ben a 9. európai uniós természettudományos diákolimpián Csehországban a hazánkat képviselő mindkét csapat aranyérmet kapott. A 43. nemzetközi kémiai diákolimpián Törökországban a magyar csapat idén is kimagasló eredményt ért el: 1 arany-, 2 ezüst- és 1 bronzéremmel a kilencedik helyen végzett. Az európai uniós tagországok közül Magyarország szerepelt itt a legjobban. A 42. nemzetközi fizikai diákolimpián Thaiföldön a magyar csapat 3 tanulója ezüstérmet, 2 bronzérmet szerzett. Az 52. nemzetközi matematikai diákolimián Hollandiában 101 ország 564 diákja indult. Az országok nem hivatalos pontversenyében Magyarország a 25. helyen végzett, és 2 tanulónk ezüst-, 3 bronzérmet szerzett. A 10. National Geographic világbajnokságon az Egyesült Államokban hazánkat háromfős csapat képviselte. A magyar csapat a szoros mezőnyben a 11. helyezést érte el.
Tisztelt Képviselő Úr! Mint az eredményekből is jól látható, nemzetünk büszke lehet diákjaira, az őket felkészítő tehetséges, nagy tudású pedagógusokra; áldozatos munkájukkal mindannyian a nemzet hírét, a magyar iskola elismertségét növelik, ezzel is hozzájárulva Magyarország versenyképességének növeléséhez. Erről a helyről is köszönjük ezeket a szép eredményeket minden érintettnek.
Köszönöm szépen a kérdését. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem