GYÖNGYÖSI MÁRTON

Teljes szövegű keresés

GYÖNGYÖSI MÁRTON
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Általánosságban elmondható, hogy a hazánkra vonatkozó kiszivárogtatott WikiLeaks-feljegyzések nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy megismerjük a rendszerváltás korának lényegét, hiszen a globális világrendet üzemeltető gyarmattartók és lokális helytartóik között fennálló viszony bemutatásával rámutat hazánk kiszolgáltatottságára.
A budapesti amerikai nagykövetségről 2009 végén Washingtonba küldött titkos távirat újfent beszédes tényeket közöl, ezúttal Martonyi Jánosról, akit egyfajta megbízható, jól bevált nyugtatóként jellemeznek, aki egyszemélyes garancia arra, hogy a Fidesz-kormány tartja a kijelölt atlantista utat, és a nemzetközi tőke érdekeit szolgálja, ha kell, a nemzeti érdekeink ellenében is. Amikor ugyanis az amerikai nagykövetség nehezményezte Martonyi János előtt, hogy Páva Zsolt pécsi és Lázár János hódmezővásárhelyi polgármesterek ringbe szálltak a francia Suez érdekeltségi körébe tartozó pécsi vízművek, illetve az ugyancsak francia EDF érdekeltségi körébe tartozó Démász ellen, akkor a külügyminiszter arról beszélt, hogy ő 25 éve támogatja a külföldi befektetéseket a magyar közszolgáltatási szektorban.
(16.30)
Államtitkár úr, nem gondolja, hogy ez a kijelentés különösen furcsa egy olyan embertől, aki a kommunista diktatúra utolsó kormányának privatizációs biztosaként tevékenykedett az intézményesített rablásként elhíresült spontán privatizáció idején?
Nem gondolja, hogy ez a kijelentés különösen furcsa egy olyan embertől, aki a globális tőke magyarországi berendezkedését segítő Baker & McKenzie nevű ügyvédi iroda budapesti vezetőjeként szolgált, amely cég ráadásul a kilencvenes évek elején a fővárosi közmű privatizációját levezényelte?
Ön szerint nem különös az, hogy a gazdasági szabadságharcot meghirdető Orbán Viktor egyedül Martonyi Jánost, a kifosztóink helytartóját, a titkos Bilderberg-csoport üléseinek egyetlen magyar résztvevőjét nevezte meg egyedül miniszterének a tavalyi választások előtt?
Köszönöm. Várom válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem