SOLTÉSZ MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

SOLTÉSZ MIKLÓS
SOLTÉSZ MIKLÓS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Azok a számok, amelyek valóban riasztóan hatnak a jövő tekintetében, nemcsak Magyarországra vonatkozóan (Zaj. - Az elnök csenget.) katasztrofálisak, legalábbis még a pozitív előrejelzések is, hanem Európa nagy részére, és hozzáteszem, az Európai Unión kívül Oroszországra is katasztrofális számokat mutatnak. És ebben bizony nem elég egy ország összefogása, együttgondolkodása, hanem nagyon fontos az is, hogy az a környezet, ahol élünk Európán belül, mindenképp családbarát, gyermekbarát és ezáltal gyermekvállalást segítő környezet legyen.
(13.10)
Nem véletlenül terveztük meg, és nemcsak hogy megterveztük, hanem hajtottuk végre európai uniós elnökségünk során azt a demográfiai hetet, amelynek tematikus napjai is voltak a politikán túl, hiszen olyan, a világ minden tájáról meghívott vendégek voltak itt jelen, akik segítették azt a gondolkodást, ami a jövőben a lépéseinket meg kell hogy határozza. Az a szakmai munka, amit itt elvégeztek a kutatók, illetve előadásokat megtartottak, mind azt bizonyítja, hogy azok a lépések, amelyeket elkezdtünk az elmúlt másfél évben, pozitívan hathatnak a gyermekvállalásra, és pozitív irányba indul el a családalapítás és a gyermekvállalás Magyarországon is.
Mindemellett pedig nagyon fontos volt az a lépés is (Az elnök csenget.), amit közösen az elmúlt egy évben megtettünk, az ország új alaptörvénye, az ehhez valóban szorosan kapcsolódó, hamarosan beterjesztendő családok védelméről szóló törvény, de ugyanígy fontosnak tartom azt a demográfiai vitanapot is, amely itt a parlamentben zajlott körülbelül egy évvel ezelőtt, és ahol olyan javaslatok hangzottak el a sok vita, a sok egyet nem értés ellenére, amelyeket mind be lehet építeni akár az új törvénybe, akár pedig abba a politikába, családpolitikába, amelyet szeretnénk megvalósítani ebben az országban.
A számok valóban elkeserítőek, de a számok nem az utóbbi egy évben, két évben, pár évben váltak ilyenné, hanem ha visszamegyünk az elmúlt húsz évre, folyamatos csökkenés tapasztalható az országban. Sajnos a legnagyobb baj az, hogy akkor érte az országot ez a változás, ez a negatív tendencia, amikor még lett volna bőven gyermek, lett volna bőven magas létszámú korosztály, akik gyermekeket vállalhattak volna. Ezt az elmúlt mintegy másfél évtized biztos, hogy elmulasztotta, így talán még nehezebb a helyzet.
Biztatásként egy adatot tudok mondani, ami tudom, hogy még nem szembetűnő, tudom, hogy még nem megnyugtató, de az utóbbi két hónap statisztikája, június és július statisztikája azt mutatja, hogy a tavalyi évhez képest néhány száz fővel emelkedett az élve születések száma. Én ezt nem mint hurrájelentést mondom, és félre ne értse valaki, meg félre ne magyarázza valaki, de mindenképp talán-talán egy kis elmozdulást jelenthet a demográfiai helyzetben, ha valóban az ország minden felelősen gondolkozó akár politikai pártja, akár civil szervezete, akár a kutatók és akár a médiának a képviselői segítik azt a gondolkodást, miszerint a családtámogatás és a családnak az alapja az a közösség, amelyet próbálunk megteremteni, illetve ezáltal a gyermekvállalás erősítése mennyire fontos a jövő szempontjából; legyen az gazdasági szempontból, legyen az pedig a demográfiai kérdés és a nyugdíj szempontjából.
Erre biztatnék mindenkit, hogy az a közfelfogás, ami azért összességében pozitív az emberekben, összességében pozitív a fiatalokban, mindenképp segítséget kapjon és támaszt kapjon, ne negatív üzeneteket közöljünk a fiatalokkal, mert az mind-mind a családalapítás és a gyermekvállalás ellenében szól.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem