DR. NAVRACSICS TIBOR

Teljes szövegű keresés

DR. NAVRACSICS TIBOR
DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Valóban két és fél évvel ezelőtt, amikor 300 forint fölött volt a forint-euró árfolyam, akkor azt mondtam, hogy ez a gazdaságpolitika kurdarca. Nyilván, ha valaki hinni akarja, hogy ugyanozok a körülmények, akkor hinni is fogja.
Mégis, hogy esetleg árnyalja egy kicsit a világképét, mondanék néhány körülményt: 2009 márciusában Spanyolország, Portugália, Görögország nem volt válságban, Magyarország viszont elsőként kellett hogy segítséget kérjen a Nemzetközi Valutaalaptól. Tulajdonképpen 2008 őszén úgy kezdődött Európában a gazdasági válság, hogy Magyarország összerogyott. Tegyük hozzá - amit mindig el is szoktunk mondani -, hogy 2006-ban világrekorderek voltunk tulajdonképpen költségvetési hiányban, és 2007-ben is Európa-rekorderek voltunk. Ma, miközben az euróválság minden országra kiterjed - és ebből a szempontból úgy van, ahogy ön mondja, az euróválságra vagyunk kénytelenek hivatkozni, de mire másra hivatkozzunk -, nézzen körül egy kicsit a világban, és láthatja, hogy Nagy-Britanniától Görögországig minden ország válságban van.
Magyarország célkitűzésként jelölte meg, hogy egyrészt alacsonyan tartja a költségvetési hiányát - ebből a szempontból egyik legjobban állunk a környező országok közül is, és az európai uniós országok közül is -, és csökkentjük az államadósságot. Itt is meglehetősen szép eredményeket sikerült eddig elérnünk, és szeretnénk a jövőben is elérni; pontosan azért, mert tudjuk, hogy az a magas országkockázati felár, amely rontja a magyar gazdasági kibontakozás lehetőségét, pontosan a magas államadóssági szint miatt van. Ez a magas államadóssági szint pedig nem az elmúlt bő egy évben alakult ki, ezt ön is tudja. (Dr. Józsa István közbeszólása.)
Amin dolgozunk tehát, az az, hogy stabil alapokat teremtsünk a magyar gazdaság számára, hogy amikor Európában megindul a gazdasági növekedés, akkor Magyarország az egyik legversenyképesebb gazdaság legyen Európában.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem