DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azt hiszem, van egy alapvető félreértés itt közöttünk. A kormány az államadósság ellen indít háborút, az államadósságot szeretné csökkenteni, és semmifajta háborút nem indít a pénzügyi szektorral szemben. Amit ön javasol, az gyakorlatilag ez lenne. Úgy gondolom, a kormány felelőssége az államadósság csökkentése, ehhez meg is tett minden szükséges lépést, és vele párhuzamosan a kormány felelőssége az is, hogy teremtsen olyan feltételeket, amelyekben a lakosság eladósodottsága is csökkenthető, vagyis megoldható az a súlyos probléma, hogy jelenleg 6600 milliárdnyi, devizában lévő adóssága van a lakosságnak, ami egy szintén jelentős kockázat egyébként az ország megítélésében pénzügyileg.
Úgy gondolom, hogy ezek azok az alapvető szempontok, amelyeket figyelembe kell venni. Nem hinném, hogy az a javaslata, amit ön megfogalmazott, életképes lenne, anélkül egyébként, hogy az ne lenne nagyon-nagyon súlyos drámai, drasztikus hatásokkal mind az államháztartásra, mind pedig a forint árfolyamára. Ha szeretné bedönteni a forintot, akkor javasoljon továbbra is ilyen javaslatokat. A magyar kormány és a gazdasági kormányzat ehhez nem asszisztál.
Úgy gondolom, tisztán és világosan kell látni, hogy mik a keretek, amik között mozgunk. Ezen keretek között alakítottuk ki azokat a lépéseket, ami különböző társadalmi csoportoknak, különböző adósi csoportoknak próbál segítséget nyújtani, mint például az árfolyamgát lehetősége, ami azok számára nyújt egyfajta segítséget, akik jelen pillanatban törlesztenek, de becsúszhatnak a nem törlesztők közé, vagy a végtörlesztés lehetősége, ami azoknak a személyeknek nyújt lehetőséget, akik rendelkeznek annyi megtakarítással, hogy most egy összegben tudják rendezni ezt az adósságot.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem