DR. SCHIFFER ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először is megkérném Cser-Palkovics képviselő urat, hogy valótlanságot ne állítson. A jegyzőkönyv tanúsítja: nem állítottam olyat, hogy szurkolnék annak, hogy az ország költségvetése összeomoljon. Tényként állapítottam meg, hogy ez a gazdaságpolitika odavezethet, hogy összeomolhat jövőre a költségvetés. Már csak azért sem szurkolok ennek, mert az önök bukott kormányzása az egész országnak rossz, ráadásul egy összeomlott költségvetés, ez a futóhomokra épülő gazdaságpolitika egy következő kormány mozgásterét is beszűkíti. Úgyhogy nagyon megkérem, hogy ne állítson olyat, amit én nem mondtam. Olvassa el a jegyzőkönyvet, nem hangzott el tőlem ilyen állítás, sőt.
Ami az ombudsmanokat, az ombudsmani rendszert illeti, Répássy képviselő úr, a helyzet az - pontosan tudja, mert együtt ügyködtünk még annak idején a jövő nemzedékek országgyűlési biztosáról szóló törvénymódosítás megalkotásán 2007-ben -, hogy a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa és az adatvédelmi biztos is rendelkezett külön-külön olyan jogosítványokkal, például perbeli jogosítványokkal, amikkel a jelenlegi szuperombudsman nem fog rendelkezni. Arról nem beszélve, és ön ezt pontosan olyan jól tudja, mint én, hogy egy egységesített ombudsman, függetlenül a tisztséget betöltő személytől, sokkal kevésbé érzékeny a jogsérelmekre, mint egy kellően színes, sokszínű ombudsmani rendszer. Tehát összességében ezért állítom azt, hogy visszaléptünk az ombudsmani jogvédelem tekintetében is.
Ami pedig arról szól, hogy itt milyen igazságszolgáltatási rendszer lesz, a helyzet az, Répássy úr, biztos, hogy tudja, én nem tudom, hogy önök mit fognak itt tálcán felkínálni, tudniillik az a helyzet, hogy önök 15 hónappal ezelőtt átvették az ország kormányzását, és ahogy egészségügyben, oktatásban, úgy az igazságszolgáltatás tekintetében se tudjuk pontosan, hogy önök mit szeretnének. Igaza van önnek, valóban vannak olyan rendszerek, ahol a kormány ellátja a bírói szervezet igazgatását. Azt kérem, hogy összességében vizsgáljuk meg a fékek és ellensúlyok rendszerét és a demokrácia minőségét Magyarországon. Ott, ahol van ellenkező példa, például láthatunk függetlenebb önkormányzatokat, láthatunk szövetségi államberendezkedést, láthatunk erősebb ombudsmani rendszert.
Köszönöm. (Szórványos taps az LMP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem