Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az évi 90 ezer körüli születéssel sajnálatos módon akkor sem tudnánk szinten tartani a lakosság létszámát, ha mindannyian száz évig élnénk. Bármennyire is kívánatos ez, ez a lehetőség nem áll fenn.
Érdemes egy pillanatra elgondolkodni azon, hogy egy és negyed év, lassan másfél év távlatából hová jutott ez a kormányzat a népesedési probléma megoldása tekintetében, és egyáltalán - szélesebb látószögbe véve ezt a kérdéskört - hova juthatunk a közeljövőben. De érdemes megnézni, hogy régen hogyan éltek az emberek, hogyan élt a magyarság. Az emberek döntő többsége családba született, a család pedig egyszerre volt szeretet- és gazdasági közösség. Ezzel szemben mit látunk ma? Lényegében és azzal szemben, hogy az emberek egy fizetésből éltek családonként az őskortól szinte a XX. század közepéig, lényegében a család gazdasági közösségi szerepe megszűnt.
A szeretetközösségről pedig elég annyit mondanunk, hogy korábban a tisztességes magyar faluban a tisztességes magyar életviszonyok között az emberek a családjukkal együtt tölthették az időt, a kis műhely is a lakás, a ház oldalában lehetett, nem kellett a munkahelyen tölteni az idő 90 százalékát. Idejüket tehát nem idegen nőkkel, férfiakkal töltötték együtt az emberek, nem veszekedtek, idegeskedtek reggelenként, hogy rohanni kell, és nem csak öt percre látták a családtagjaikat este a lefekvés előtt.
Látható, hogy ami történt Magyarországon és egyébként Európa-szerte, az egyrészt a deszakralizálódás egy tünetegyüttese, mindemellett pedig a totális életprogramnak a hiánya, egy olyan életprogram hiánya, amely minden nemzet megmaradásának, felemelkedésének záloga lehet. Ezért egy mai politika, kultúrpolitika és gazdaságpolitika alapvető célja is csak az lehet, hogy legalább azok a nők, asszonyok lehessenek főállású vagy az anyai szerepüket nagyon komolyan vevő anyák, akik szeretnének, tehát legalább ne legyen egy tiltott és túladóztatott kategória az, amiről beszélünk.
Egyértelmű, hogy amikor a kormányzat számára feltettük első kérdéseinket még a kormányváltás után népesedés tekintetében, akkor ők azt kérték, hogy adjunk nekik időt, türelmet, hogy a kormányváltás utáni első intézkedések hatásai érezhetők, érzékelhetők legyenek. Később a tekintetben kérték a türelmünket, hogy az egykulcsos adózás hatásai - szerintük kedvező hatásai - megmutatkozhassanak. Sajnálatos módon ez sem következett be, a legfrissebb KSH-adatok alapján elmondható az, hogy további több mint 10 százalékkal növekedett az elhalálozók aránya, a születések száma pedig tovább csökken, pedig, mint említettem, évi százezres születésszámmal sem lennénk sokkal beljebb a tekintetben, hogyha a nemzet hosszú távú megmaradását vizsgáljuk.
A drámai születésszám-csökkenés mellett tehát, mint említettem, többen halnak meg, mint akár egy vagy két évvel korábban, ugyanakkor lennének olyan intézkedések, amelyek véleményünk szerint javíthatnának a problémán, egyáltalán ezt a helyzetet egy tolerálható, a zuhanást megállító szintre hoznák, mielőtt eljuthatnánk oda, hogy az élet, az élet adása felé tudnánk eltolni az egész problémakör jelenlegi helyzetét.
Ilyen például a szülőtámogatási életjáradék intézménye, amelynek értelmében a dolgozó gyermek adója egy részéből közvetlenül tudná szülei nyugdíját támogatni. Ennél gyermekvállalásra ösztönzőbb gazdasági lépést keveset tudunk elképzelni; talán ilyennek tekinthető még a szülő számára utalható egy százalék intézménye, amelynek értelmében nemcsak civil szervezeteket és amúgy nagyon jogosan egyházakat lehetne támogatni egy százalékból, hanem igenis azokat a szülőket is, akik éveken, évtizedeken keresztül biztosították a szeretetteli, biztos, nyugodt hátteret gyermekeik számára.
Nem értettük továbbá azt sem, hogy azt a szociális kártyát miért nem lehetett országos szinten bevezetni, amely egyértelműen a gyermekek, a gyermekvállalás számára lenne jó, hiszen az ő számukra könnyíti meg és fehéríti ki a szociális juttatások rendszerét azáltal, hogy a kiutalt szociális segély vagy családi pótlék jobb eséllyel transzformálódik a gyermek számára tankönyvvé, ruhává, kiscipővé, mint hogy a félkarú rablóban kössön ki vagy pedig a kocsmában folyjon el. Egyértelmű, hogy ezen juttatások a gyermekvállalás, a jövő érdekét kell hogy szolgálják.
Az is érthetetlen számunkra, hogy miért nem kezdődött meg egy úgynevezett családellátó szolgálat felállítása, amely a nagycsaládosok számára biztosíthatna normál, luxus- és különböző közvetítő adóktól mentes, tisztességes, egészséges magyar árukat, mondjuk, a magyar gazdák termékeit vagy olyan alapvető fogyasztási cikkeket, amelyek nélkül egyetlen család sem tud megmaradni. Egyértelmű, hogy ez is egy olyan vívmány lenne, amire óriási szükségünk van.
Ha ezen a téren nem tudunk előrelépni, akkor sajnálatos módon a kivándorlás erősödik fel, amelyet a legnagyobb problémának tartunk, és egyáltalán nem kell lehetetlennek tartani Pokol Béla azon jóslatát, amely szerint ha a magyar fiatalság minőségi és legjobban munkára fogható része kivándorol Magyarországról, akkor végül a nincstelen nyugdíjastömegek állnak szemben a szociális segélyre váró cigányság és kisebbségiek tömegeivel, ami nyilvánvalóan egy nem tolerálható állapot, ezért a Jobbik minden erejével szeretné Magyarországot visszavezetni az életet adó útra. Ebben kérjük minden felelős gondolkodó segítségét. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
