DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Javasolnám, hogy a Máltai Szeretetszolgálat véleményét mindenképpen vegyék figyelembe az álláspontjuk kialakításánál. (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Figyelembe vettük.) Talán ez nem egy nemzetközi szocialista összeesküvés része, azért ezt nem lehet mondani szerintem erre a kérdésre.
Egy másik aspektusból közelíteném még meg ezt a kérdést. Önök egy szigorú szankciót vezetnének be a szabálysértési törvényben, nyilvánvalóan azért, mert azt gondolják, hogy valakik olyan magatartást tanúsítanak, amit nem kéne. Ugye, ezért szokott szabálysértési törvényt módosítani általában az Országgyűlés. Akkor gondolom, hogy azt gondolják, hogy az állampolgároknak bizonyos megoldásuk van arra, hogy elkerüljék a szankciót.
Nézzük meg, hogy milyen megoldásuk lehet! Én próbáltam egy kicsit összeírni ebben a tekintetben. Például, hogy az ingóságokat a közterületen tárolják: hogy ne legyen nekik ingóságuk, ez az egyik megoldás ebben a tekintetben. Pont abban az aspektusban, hogy jönnek a kilakoltatások, akkor még az ingóságukat se vigyék oda? Én csak mondom, hogy azért ez egy komoly kérdés szerintem ebben a tekintetben. Máshol van lakásuk. Valóban van egyébként ilyen jelenség, de elhanyagolható a hajléktalanok körében, nem túl nagy számban van legalábbis. Van olyan, hogy, mondjuk, vidéken, hátrányos helyzetű településen, elszegényedve élnek, eladhatatlan lakásban valakik, és úgy kerülnek bele a hajléktalanságba. Mit tegyenek? Menjenek vissza oda, ahol eleve kilátástalan az életük, vagy akkor, ha van ingatlanuk, adják el? De kinek? Kinek tudják eladni az ingatlant? Ezt kérdezném. Nem igazán sikerül ebben a tekintetben megoldást látni.
Itt a belterületekről, tehát közterületekről kívánják kiszorítani a hajléktalanokat. Milyen megoldás van még? Hogy kimenjenek külterületre, és akkor nem kell vele szembesülni? Ez az, amit Vágó Gábor képviselőtársam mondott, hogy már eddig is a kerületi polgármesterek, nagyvárosi polgármesterek áldásos tevékenysége miatt folyamatosan szorulnak ki ezekre a területekre a hajléktalanok. Mondják már meg, mi az a megoldás, amiben (Az elnök a csengő megkocogtatásával figyelmeztet az idő leteltére.) egy ilyen helyzetben levő ember olyat tud tanúsítani, hogy (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Vége!) ne kövesse el ezt a szabálysértést.
Gratulálok hozzá! (Szórványos taps az MSZP padsoraiból.)