BABÁK MIHÁLY (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Javaslok önöknek valamit, mégpedig azt, hogy változtassák meg a gondolkodás menetét, ugyanis úgy gondolom, hogy csak a vagyonról beszélni félrevezető. Ha az eladósodottságról beszélünk, félrevezető, ha az önkormányzatiság oldaláról közelítjük meg, akkor szintén félrevezető lesz az eredmény, és olyan vitában lesz részünk, amiben eddig is volt.
Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tudják nagyon jól, hogy tisztázatlan volt eddig, hogy az államnak mi a feladata. Az államnak van közigazgatási és közszolgáltatási feladata. Mit csinált az állam? Hosszú idők óta, még a tanácsrendszerben - és ez öröklődött át a rendszerváltást követően is - ezt bérbe adta, kiadta, kipasszolta a kormány, és nem közszolgáltatott, és nem közigazgatott valójában, tehát a végrehajtó hatalom nem tette a dolgát, rábízta az önkormányzatokra. Ez aztán rengeteg feszültséget generált, mégpedig aránytalanságot, ellátási különbséget és különböző hiányokat is.
Emlékezzenek rá, igazából a Horn-kormány idején borult meg az egész, amikor azt mondta Bokros meg a többiek, hogy az önkormányzat dolga az iskolák fenntartása, az egészségügy, nem adunk annyi pénzt, oldják meg valahogy. Igen, adtak hozzá valami adóbevételt, de ez mind kevés volt. Akkor kezdődtek el a folyamatok, az Antall-kormány idején még rend volt ebben a kérdésben, mert finanszírozták.
Úgy gondolom, hogy rendszerszintű átalakításról van szó, ahol a kompetenciák visszakerülnek a kompetenshez, többek között az államhoz, így a közigazgatás is és a közszolgáltatás is. Azért javaslom önöknek ezt a gondolkodásmenetet, mert ténylegesen rendszerszemléletre van szükség e témakörben, mégpedig nagyon fontos a rendszemlélet, mert mindennek egy helyet, s mindent a maga helyére. Az állam, a kormány, a végrehajtó hatalom a közigazgatásért felelős és a közszolgáltatásokért. Úgy gondolom, az pedig, hogy a megye likvidálásáról beszélnek.. - tudják mit, a megye sosem volt önkormányzat (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), hanem bizományos volt állami közfeladatok ellátásában, mégpedig kevés pénzzel.
Köszönöm, hogy szólhattam, elnök úr.