DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Nem fogok tudni minden kérdésükre válaszolni, én ugyanis elsősorban a közjogi kérdésekkel szeretnék foglalkozni, viszont abból is nagyon sok felmerült, sok közjogi kérdés felmerült az elmúlt mintegy háromórás vitában, a vezérszónoki felszólalások körében.
Először is arról szeretnék beszélni, hogy meglehetősen álságosnak és képmutatónak tartom, hogy a Magyar Szocialista Párt képviselői siratják a megyei önkormányzatokat, minden felszólalásuk erre utalt. Szomorkodnak, a megyei önkormányzatok végét festik le. Néhány olyan, az MSZP politikájára jellemző ügyet és álláspontot szeretnék önöknek felidézni, amely bebizonyítja, hogy miért álságos és miért képmutató az MSZP-nek ez a magatartása.
Először is ne felejtsük el, hogy a Magyar Szocialista Párt, azt hiszem, az egyetlen olyan párt, amely több éve, hosszú éve, talán évtizede a regionális önkormányzatok létrehozása mellett tette le a voksát. (Dr. Lamperth Mónika: Bizony!) Arról persze mindig hallgatott, hogy mi lett volna a megyei önkormányzatok sorsa. De azért azt szögezzük le, hogy azt senki nem gondolja komolyan, hogy úgy lehet létrehozni regionális önkormányzatokat, hogy azok a megyei önkormányzatok feladataiból semmit nem vesznek át, és különösen a megyei önkormányzatok vagyonából semmit nem vesznek át. (Dr. Lamperth Mónika: Nem is mondta ezt senki!) Tehát élek a gyanúperrel, és nehéz lenne ennek az ellenkezőjéről meggyőzni, hogy a megyei önkormányzatiság rovására akarták létrehozni a regionális önkormányzatokat az MSZP-sek.
(21.50)
Emlékszem, nagyon sok vitán vettem részt itt az Országgyűlésben is és más fórumokon is, ahol mindig elmondták az MSZP-sek, hogy egyszerűen Magyarország kis ország ahhoz, hogy mondjuk, négyszintű önkormányzati rendszere legyen. Tehát ebből az következik, hogy igen, képviselőtársaim, az MSZP politikai programja a megyei önkormányzatisággal szemben áll (Dr. Lamperth Mónika: Bizony.), azzal szemben álló program, a megyei önkormányzatok valamilyen szintű összevonására, regionalizációjára, azaz központosítására készült egyébként a Magyar Szocialista Párt. (Közbeszólások az MSZP soraiból. - Az elnök csenget.)
A másik ügy, amit szeretnék felemlíteni önöknek: nem tudom, emlékeznek-e arra az esetre, amikor egy rövid ideig a kormánypártok új alaptörvény-tervezetében a vármegye kifejezés szerepelt, emlékeznek-e arra, hogy milyen össztüzet zúdítottak szocialista politikusok a vármegyére, elmondva mindenféle avítt és idejétmúlt berendezkedésnek a vármegyét? Tehát megint csak azt tudom mondani: nincsen jogalapjuk arra, hogy a megyei önkormányzatokat, a megyei önkormányzatiságot védelmezzék ezzel a törvénnyel szemben. A vármegyék - egyébként a Jobbik hívta fel erre a figyelmet - valóban egy történelmi vívmánya a magyar közjogi berendezkedésnek, és ezt a vármegyerendszert egyébként nem érinti ez a változás. Mi ezt állítjuk, hiszen itt valójában csak a vagyonnal kapcsolatos döntések, de nem az önkormányzatisággal kapcsolatos döntések születnek.
És még egy mondat, különösen Sós Tamás képviselő úrnak szánom ezt a mondatomat. Azért azt nem gondolták, ugye, hogy ebben a vitában a HospInvest-ügyet nem fogjuk felhozni? Tehát nem gondolták, ugye, hogy amikor önök arról beszélnek, hogy micsoda álságos dolog, hogy most itt a megyei fenntartású egészségügyi intézmények valamilyen más fenntartásba, például állami fenntartásba kerülnek, ne felejtsük már el, hogy Sós Tamásék 2008-ban, az MSZP által vezetett Heves megyei önkormányzat a HospInvestnek átjátszotta a megyei kórházat. Tehát önnek, Sós Tamás képviselő úr, meg különösen nincsen arra alapja, erkölcsi alapja, hogy a megyei önkormányzatiságot védje ezzel a javaslattal szemben. Ennyit az MSZP hozzáállásáról és az MSZP álságos magatartásáról.
A másik kérdés az, amely szintén közjogi kérdés, hogy 1989-90-ben milyen megyei önkormányzatokat hozott létre az akkori önkormányzati és alkotmányos berendezkedés. Erről több könyvnyi tanulmány van, amelynek nagyjából a lényege az, hogy ezek nem voltak valódi önkormányzatok, amelyeket létrehozott az 1990-es önkormányzati törvény. Valójában egyfajta intézményfenntartó társulásokat hozott létre, valódi autonómia és önkormányzatiság nélkül.
Tehát szögezzük le, hogy az 1990-es önkormányzati vívmány éppen a megyei önkormányzatoknak olyan nagy autonómiát nem adott, és az ehhez való ragaszkodás meg végképp nem jelenti a demokráciához való ragaszkodást. Az 1989-90-es közjogi berendezkedés alapján - önök ismerik a példákat - valójában egy kényszerfenntartó lett a megyei önkormányzat, kényszer-intézményfenntartó. Olyannyira kényszer-intézményfenntartó, hogy számos példa bizonyítja, hogy amikor települési önkormányzatok nem tudtak üzemeltetni valamilyen oktatási intézményt, akkor egyszerűen átadták a megyei önkormányzatnak, és a törvényeink szerint a megyei önkormányzat nem is tudott mást tenni, át kellett vennie, akkor is át kellett kötelezően vennie, amikor egyébként nem tudta volna fenntartani. (Babák Mihály: Így van.) Erre volt példa egyébként, számos megyében volt példa, tehát azt állítom, hogy az 1990-es önkormányzati rendszerben közjogi értelemben nem valódi önkormányzatok jöttek létre, hanem kényszer-intézményfenntartó társulások, állami feladatot helyezett át az állam a megyei önkormányzatokra.
A következő kérdés, ami megint csak közjogi kérdés, erről már az alkotmányügyi bizottságban is beszéltem, hogy amikor a szocialista politikusok meghallják az “állami tulajdon” szót, akkor mindig a pártállam jut eszükbe. Egyébként ezen nem csodálkozom, de azért valójában szögezzük le, hogy az állami tulajdon a polgári demokráciákban is létezik, és többek között a jóléti államokban a jóléti intézményrendszer biztosítéka az állami tulajdon. Tehát nem feltétlenül pártállami csökevény, ha állami tulajdonba kerülnek, mondjuk, oktatási vagy egészségügyi intézmények.
Az állami vagyon és az önkormányzati vagyon a nemzeti vagyon egyenrangú része. Ezt az új alaptörvény is, meg azt gondolom, hogy a közfelfogás is így gondolja. Tehát minden olyan tulajdontárgy, vagyontárgy, amiről most beszélünk akár az alkotmányban, akár az önkormányzati törvény módosításában, ugyanabban a nemzeti vagyonkörben marad. Tehát éppen ezért hamis az az érvelés, hogy a megye lakóinak a közössége elveszíti ezeket a vagyontárgyakat. Valójában a megye lakóinak a közössége ugyanaz, mint az állam lakóinak a közössége, csak 19+1 területi egységre szétosztva.
Tehát ez egy közjogi értelemben mindenképpen téves állítás vagy hamis állítás, hogy a megye lakói ezáltal például a megyei kórházat elveszítik. Nem, nem veszítik el, ugyanott marad a helyén a megyei kórház, és ugyanoda járhatnak majd a megye lakói, ugyanis a szociális és egészségügyi ellátás nem azon múlik, hogy ki a tulajdonos, hanem hogy az egészségbiztosítás mit fog finanszírozni, és ki fogja finanszírozni ezeket a kórházakat. Tehát ez egy megint csak téves állítás. A budapestieknek ajánlom a figyelmébe, hogy szerintem Budapesten nem is minden budapesti polgár tudja, hogy az a kórház, ahova ő jár, az most önkormányzati fenntartású kórház-e, állami fenntartású kórház-e, esetleg egyetemi kórház-e vagy valamilyen más, például a Honvédelmi Minisztérium által fenntartott kórház-e. Nem tudják az emberek ezt, nem az érdekli őket, hanem a szolgáltatás színvonala érdekli őket, meg van egyfajta területi ellátási kötelezettség. Én úgy hiszem, hogy ez az érvelés teljesen hamis, hogy itt az önkormányzatok lakóinak a közössége veszít valamit a vagyonából.
És végezetül az ellenzéki képviselőtársaink sokszor tettek megjegyzést a kormánypárti képviselőkre, mondván, hogy nem vállalják szívesen ezt a törvényt, nem látszik az öröm az arcunkon akkor, amikor ezt a törvényt megalkotjuk. Az a helyzet, képviselőtársaim, hogy nemcsak jókedvében alkot törvényeket egy törvényhozó, hanem bizonyos szükség esetén is, és itt egy elég komoly szükséghelyzet alakult ki. Lehet, hogy önök bagatellizálnák ezt a helyzetet, hallottam én is a bizottsági vitákban, hogy nem is olyan nagy ez a tartozása az önkormányzatoknak, ilyen-olyan viszonyszámok szerint valójában ez még egy kezelhető tartozás, és a többi, és a többi.
Engedjék meg, hogy én igenis dramatizáljam ezt a helyzetet. (Kovács Tibor közbeszól.) Azt gondolom, hogy a megyei önkormányzatok ezek nélkül az intézkedések nélkül, ezek nélkül a konszolidációs intézkedések nélkül bizony csődbe mehetnének. És amikor azt kérdezik itt nagyon sokan képviselőtársaim: de mi a garancia arra, hogy a törvény után jobban fognak működni ezek az intézmények? Az a garancia, hogy ha ezt nem tesszük meg, akkor bizony akár a csődhelyzet vagy a csőd közeli helyzet is előállhat. Olyannyira előállhat, hogy egyébként számos önkormányzat, megyei önkormányzat már sajnos gyakorlatilag tapasztalta, hogy nem tudja működtetni ezeket az intézményeket.
Az, hogy ez a csődhelyzet vagy csőd közeli helyzet még társadalmi robbanáshoz vagy politikai robbanáshoz nem vezetett, többek között annak köszönhető, hogy a megyei önkormányzatok vezetői felismerték a felelősségüket, és nem akarják riogatni az embereket azzal, hogy csődbe mehetnek ezek az intézmények. De ha egy valódi gazdasági helyzetfelmérés történik, akkor látható, hogy a finanszírozása főleg az adósságállomány miatt nem biztosított ezeknek az önkormányzati intézményeknek, vagy legalábbis nagyon nehéz helyzetbe kerültek.
Összefoglalva: közjogi szempontból természetesen van különbség abban, hogy ki a nemzeti vagyonnak a tulajdonosa. Lehet állami, önkormányzati vagyon, és a nemzeti vagyonnak, azt gondolom, hogy számos eleme lehet, amelyeknek a tulajdonjoga valóban az ingatlan-nyilvántartás szerint elválik. De mivel közjogi szempontból az alkotmány és különösen az új alaptörvény egységesen kezeli ezeket a vagyontárgyakat, ezért téves, rosszindulatú az az állítás, hogy itt valamifajta demokráciadeficit múlik azon, hogy egy kórház önkormányzati fenntartásban vagy állami fenntartásban működik-e, hogy egy iskola állami fenntartásban vagy önkormányzati fenntartásban működik-e.
(22.00)
Hegedűsné képviselő asszonynak is egy bizottsági vitán elmondtam, hogy gondolna arra a döntésre 1989-90-ben, amikor például a felekezeti iskolákat nem a felekezetek kapták vissza, hanem önkormányzatok kapták vissza, és önkormányzatok működtették. Bocsánat, nem visszakapták, hanem önkormányzatok tulajdonába adta az állam. Ennek számos oka volt, részben valószínűleg ideológiai okai is voltak - remélem, most már húsz év után túlléptünk ezeken az ideológiai okokon (Dr. Lamperth Mónika: Ennél a kormánynál?) -, de főként az volt az oka, hogy akkor még nem voltak olyan erősek az egyházak, a felekezetek, hogy fenn tudták volna tartani ezeket az intézményeket.
Ne felejtsék el, hogy egyébként most is történnek, azt nem tudom, hogy megyei önkormányzatoknál történnek-e, de helyi önkormányzatoknál történnek ingyenes vagy majdnem ingyenes vagyonátadások, például egyházi fenntartásba adnak át iskolákat. Ezek a folyamatok is azt bizonyítják, hogy egyébként az önkormányzatok, ha úgy látják, hogy egy másik tulajdonos jobban tudja a közösségük számára azt a szolgáltatást, azt az oktatást ellátni, akkor igen, ezek az önkormányzatok bölcs, megfontolt döntés alapján átadják ezeket az intézményeket. (Hegedűs Lorántné közbeszól.)
Tehát én tudok olyanról - hallgatom Hegedűsné hozzászólását -, hogy tulajdonjogba is átadják, tehát a tulajdonát is átadják ezeknek. Miskolcon több ilyen van, majd egyszer részletesen beszámolok erről (Kovács Tibor közbeszól.), még talán az MSZP-vezetésű önkormányzat is adott át ilyet, nem tudom, de az biztos, hogy Miskolcon vannak olyan intézmények, amelyeket tulajdonjogilag is átadott az önkormányzat egyházi fenntartásba. És mégis azt tudom mondani, hogy ezek az intézmények ugyanúgy a közösség érdekeit szolgálják, még akkor is, ha ezeknek a fenntartói egyházi vagy alapítványi jogi személyek.
Összefoglalva, tisztelt képviselőtársaim, azon nem csodálkoztam, hogy ez a vita nagyon átpolitizált, mindannyian tudjuk, hogy ez egy érzékeny politikai kérdés, de azt azért a figyelmükbe ajánlom, hogy a közjogi érvelésük során ne tekintsenek úgy az önkormányzati tulajdon állami tulajdonba való átadására, ne tekintsenek úgy, mintha ez valamifajta einstandolás, államosítás, és nem tudom, mi lenne (Kovács Tibor: Hát micsoda…), mert mind a két tulajdonos a nemzeti vagyon tulajdonosa, és mind a két tulajdonos egy közösségi tulajdonos, és demokratikus értelemben, közjogi értelemben ugyanannyi garancia van egy önkormányzati tulajdonost a nép által ellenőrizni, mint egyébként az államot ellenőrizni. Mind a kettőnek egyfajta politikai felelőssége van, mind az önkormányzati képviselő-testületnek, mind pedig, mondjuk, az Országgyűlésnek vagy a kormánynak politikai felelőssége van a választók közössége felé. Tehát nincsen minőségi különbség közösségi tulajdonos között. Természetesen egy magántulajdon államosítása már nem értendő ebbe a keretbe, egyébként megjegyzem, hogy minden alkotmány lehetőséget ad közérdekből (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) a magántulajdon államosítására is bizonyos garanciális feltételekkel.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
