SZILÁGYI LÁSZLÓ
SZILÁGYI LÁSZLÓ
SZILÁGYI LÁSZLÓ, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Azt láttuk az előző évtizedben, hogy a mindenkori kormányok nagyon szűkre szabták a finanszírozását az önkormányzati intézményeknek, olyan szűkre, hogy egyre kevésbé volt lehetséges fenntartani ezeket az intézményeket. Mindeközben vagy talán éppen ezért az ellenzéki vezetésű megyei önkormányzatok és önkormányzatok hihetetlen mértékben vettek fel hitelt vagy bocsátottak ki kötvényt, és még erre biztatták is őket a politikai vezetőik, mondván, hogy fejlesszetek, csinosítsatok, mert ebből lesz a szavazat, és majd ha hatalomra kerülünk, akkor konszolidálunk benneteket. A bankok pedig boldogan adtak hitelt, a beszállítók egészen nyugodtan szállítottak bármit az iskoláknak vagy a kórházaknak, hiszen tudták, olyan, mint hogyha az államnak szolgáltatnának. Így sikerült eljutni ebbe a mai állapotba, és így sikerült az intézményrendszert eljuttatni ebbe az állapotba.
A kormány most arra készül, hogy állami tulajdonba veszi az egészségügyi intézményeket a megyei szintről, márpedig erről a Semmelweis-tervben, amit mi még mindig próbálunk komolyan venni, egyetlen betű, egyetlen szó sem volt. A Semmelweis-terv nagyon helyesen az ellátásszervezést tekintette kiemelt feladatnak, és ezt még igazából el sem kezdte, bár látjuk, hogy a háttérben folyik ez a munka, máris egy új feladatot húz magára a kormány, ami, én azt gondolom, elegendő feladat lesz neki a következő egy-másfél évre, és semmi másra nem jut majd energia és figyelem.
A Semmelweis-terv azt is nagyon helyesen leszögezi, hogy az alapellátás feltámasztása lenne az elsődleges feladat. Éppen ellentétes folyamatokat látunk most, ez ebből a törvényjavaslatból, illetve a beterjesztett költségvetésből is világosan látszik, hogy ez a kormány is valahol az ellátórendszer csúcsán keresgél és kaparászik, az ingatlan és a vagyon körül folyik a vita, nem pedig arról, hogy kőkemény üzemeltetési, finanszírozási problémák vannak az egészségügyben.
Az egészségügy, tisztelt képviselőtársaim, két hatalmas gonddal küszködik, és ezt a helyzetelemzés, amit Semmelweis-tervnek hívunk, nagyon pontosan lefekteti: a finanszírozás krónikus hiánya és a humánerőforrás-válság - ezek nagyságrenddel fontosabbak annál, mintsem hogy éppen ki a tulajdonosa az adott intézménynek. Én azt gondolom egyébként, hogy egy jól működő rendszerben teljesen mindegy, hogy ki a tulajdonos és a fenntartó, hogyha pontos az állami szabályozás, ha elégséges a finanszírozás és hatékony az ellenőrzés, akkor minden a legnagyobb rendben működhet. Nekem megint csak egyéni véleményem, hogy inkább afelé kellene elmozdulnunk, hogy minél diverzebb legyen a tulajdonosi és fenntartói szerkezet, minél több civil és egyházi szereplő lépjen be az egészségügybe, vagy akár éppen az oktatás területére, minél nagyobb legyen a családi, közösségi szerepvállalás akár a megelőzésben, akár a rehabilitációban, a magánszektor is fejlődjön, de a kockázatközösség keretén belül hatékonyan tevékenykedjen. Ehhez képest a kormány most államosít.
Úgy látszik, hogy a fideszes egészségügyi érdekcsoportok háborúskodása eldőlni látszik, most egy államosítási folyamat kerekedett felül. Mindez csak arra szolgál, hogy az előző kormány által kiürített, eladósorba került kórházak mellett újabb épületeket lehessen privatizálni. Az LMP szerint nem a kórházfenntartó kilétén múlik az egészségügy jövője.
Nem látunk semmiféle számítást, megalapozott véleményt, ami a deklarált célt, miszerint takarékosabb legyen a működés, alátámasztaná, viszont, ahogy az egymásnak ellentmondó főpolgármesteri és humánminiszteri nyilatkozatokból kiderült, a kórházi vagyon sorsa teljesen kiszámíthatatlanná vált. Semmi nem igazolja azt, hogy a kormány jobb gazda lesz, mint az önkormányzatok voltak, már csak azért sem, mert az államosítás eredményeképpen a szolgáltató kikerül a szolgáltatást igénybe vevők közvetlen ellenőrzése alól. Itt néhány héttel ezelőtt egy felszólalásomban kérdeztem az illetékes államtitkárt, hogy hogyan fogja pótolni az állam az a 70-100 milliárdnyi pluszforrást, amit az önkormányzatok tettek bele az egészségügyi ellátórendszerbe évente, nem igazán kaptam rá kielégítő magyarázatot. Én azt gondolom, azon múlik az ellátórendszer jövője, hogy miként erősítik meg az alapellátást, és ilyen módon hogyan tehermentesítik a fekvőbeteg-ellátást, és mikor lesz végre forrás a népegészségügyi programokra. Ezen múlik, én azt gondolom, nem pedig a tulajdonos kilétén.
Az LMP azt várja, hogy célzott bérpolitikával állítsák meg végre az orvosok, a rezidensek, a szakápolók elvándorlását; hogyha ez nem történik meg, teljesen mindegy, hogy kié a kórház, nem fog működni az egészségügy. Egy egységesen szabályozott, átlátható és jobban finanszírozott rendszerre van szükség, amely a gyógyítás mellett a megelőzésre és a betegjogokra is figyel. Nehogy már a fideszes belharcok határozzák meg, hogy ki a fenntartó, a szaktárca pedig inkább koncentráljon az ellátásszervezésre!
Az igazi kulcskérdés a finanszírozás, a betegútszervezés és a betegségmegelőzés. Az egészségügyre is igaz, hogy az államosítás nem önmagában jó vagy önmagában rossz. Ismerünk olyan modellt, ahol állami keretek között ragyogóan működik az egészségügyi ellátórendszer, kérdés, hogy mi mikor fogunk eljutni és milyen áron eddig a pontig.
(21.30)
Egyfelől elmondtuk már, a helyi közösségek pártjaként gyanakvással tekintünk minden egyes központosítási törekvésre. Önök már államosították a szelektív gyűjtést, államosítani fogják a hulladékos közszolgáltatást, és még nem tudom, micsodát. Nem gondolom, hogy az lenne a kormányzás lényege, hogy mindent magához ragad tulajdonba is az állam.
Másfelől viszont az is igaz, hogy a társadalmi igazságosság és az esélyegyenlőség pártjaként hiszünk abban, hogy az államnak van egy esélyteremtő funkciója, és egyáltalán nem éreztük azt, hogy a különböző régiókban egyformán fértek volna hozzá az egészségügyi közszolgáltatáshoz a polgárok. Ebben tényleg rengeteg tennivaló van. De az is igaz, a kormány eddigi tevékenysége alapján nem sok esély van arra, hogy éppen az esélyteremtés lesz itt kidomborítva. A masszív forráskivonáshoz, a megszorításokhoz jutunk csak el. Azt látjuk már a költségvetés alapján, hogy az egészségügy GDP-arányos részesedése történelmi mélypontot fog elérni, először csökken 4 százalék alá.
(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Kedves Képviselőtársak! Azt gondolom, már csak az egészségügyi ellátórendszer szempontjából sem egészséges folyamat az, amit elindított ez a törvényjavaslat, ez az alkotmánymódosítás. Ilyen szempontból sem támogatható az előterjesztés.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)
