VARGA GÉZA
VARGA GÉZA
VARGA GÉZA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Innen osztanám meg gondolataimat, hogy szemtől szemben tudjak lenni az előterjesztő államtitkár úrral.
Az agrárgazdaság 2010. évi helyzetéről szóló jelentés szerkezetét és tartalmát illetően jelentős javulás tapasztalható az előző évekhez képest - ezt többen elmondtuk -, ezért elismerés illet valamennyi, a készítésben részt vevő szakembert, az Agrárgazdasági Tanács teljes karát. A jelentés alkalmas arra, hogy az adatait tájékozódási pontként hivatkozzuk a következő években, és hogy a 2010. évet valóban bázisévnek tekintsük a kormány nemzeti vidékstratégiájának megvalósulása szempontjából.
A 2006-tól 2010-ig terjedő adatsorok megfelelően összehasonlíthatók, és így már a tendenciák is kiolvashatók. Az egyes ágazati témakörök bővültek, többségük megfelelően részletes, és adatokkal, táblázatokkal alátámasztott. A vezetői összefoglaló azonban nagyon hiányzik, amely szükséges lett volna ahhoz, hogy félreérthetetlenül kirajzolódjanak az adathalmazból azok az elemek és indikátorok, amelyek mentén a kormány maga is mérni szeretné előrehaladását.
A jelentésből a teljesség igénye nélkül emelnék ki néhány olyan területet, amelyről úgy gondolom, hogy sarkalatos úgy a jelentés megítélése, mint az elérendő célokhoz vezető út szempontjából. A Jobbik Magyarországért Mozgalom szemlélete szerint a mezőgazdaság problémái csak a vidék egészének kontextusában értelmezhetők, és a megoldásokat is ebben az összefüggésben kell keresnünk. 2010-től az Európai Bizottság az OECD-tipológia alapján bevezette az egységes lehatárolás szabályait, hogy az alapvetően vidéki, az átmeneti és az alapvetően városi területek megkülönböztethetők és az ott zajló folyamatok összemérhetők legyenek az EU teljes területén.
Mi ugyan nem fogadjuk el az “egy méret legyen jó mindenkire” elvet, amely fűnyíróelv, de még ha az új lehatárolási elvekből indulunk is ki, láthatjuk, hogy a magyar vidék számos sajátsággal rendelkezik akár a régi, akár az új tagállamokkal összehasonlítva. Melyek ezek? Hazánkban az alapvetően vidéki területek aránya 66,3 százalék, míg a régi tagállamokban ez 56 százalék - tehát jóval kevesebb -, az új tagállamok átlagában pedig 58,4 százalék. Tehát valamennyi esetben alacsonyabb, tudjuk meg a jelentésből. Ezen túlmenően a vidékhez kötődő népesség aránya nálunk kétszerese a tagállamok átlagának, és az új tagállamok átlagát is meghaladja, ezért hazánkban a foglalkoztatás fele is a vidékhez kötődik, miközben a bruttó hozzáadott értéknek csak mintegy harmadát vagyunk képesek a vidéki térségben előállítani. Vidéki térségeinkben az egy főre jutó nemzeti össztermék, a GDP az országos átlag 75 százalékát sem éri el, de a budapestitől háromszoros a lemaradás. A hazai munkanélküliségi ráta 2004 és 2010 között közel megkétszereződött, 6,1 százalékról 11,2 százalékra nőtt, miközben az EU-12-ben 3-4 százalékponttal csökkent azonos időszak alatt. Véletlenül nem ez az időszak-e az, amelyik nemcsak a szocialista kormányzással, de az EU-tagságunkkal is egybeesik? Vajon nem utal-e ez az adat is a csatlakozás utáni nyertesek-vesztesek kibenlétére?
Folytathatnám a statisztikai adatok idézését a jelentésből, amelyek a magyar vidék gondjait, de egyben lehetőségeit is alátámasztják. De már az elmondottakból is megfogalmazódik a kérdés: vajon a jelentésben is felsorolt sajátosságaink figyelembevételével kezeljük-e a kétségtelenül gyengébb érdekérvényesítő erővel rendelkező vidék problémáit és lehetőségeit? A válaszom az, hogy nem. A vidéki megélhetés legfontosabb forrása a mezőgazdaság lehetne, a foglalkoztatásban betöltött szerepe mégis folyamatosan csökken, tudjuk meg a jelentésből.
Tudom, hogy itt ma a 2010-es agrárgazdasági jelentést tárgyaljuk, de nem annyit ér-e a múlt eseményeinek a feltárása a jelenben, amennyit abból a jövőre nézve hasznosítani tudunk, ahogy ezt államtitkár úr is helyesen állapította meg. A jelentésből megtudjuk, hogy 2010-ben a mezőgazdasági termelés volumene 5,7 százalékkal csökkent - ezt a számot többen idézték -, s ennek fő oka nyilvánvalóan a számos természeti csapás volt. Ezt azonban még túl is kompenzálta az árfolyamváltozás és a termelői árszínvonal 16,8 százalékos emelkedése, ami így egyenlegében 10,1 százalékos növekményt jelentett 1807 milliárd forint teljes kibocsátás mellett. Esetleg a nem mezőgazdasággal foglalkozó képviselőtársaim figyelmébe is ajánlom ezt a számot, hogy nagyságrendileg érezzük a mezőgazdaság szerepét. Az élelmiszer-ágazat teljes kibocsátási értéke 1205 milliárd forint volt 2010-ben, ami a mezőgazdasággal együtt 3012 milliárd forint.
A mezőgazdaság exportképessége és a külkereskedelmi egyenleghez való hozzájárulása igen jelentős, 38 százalék. A mezőgazdasági és élelmiszer-kiviteli értéke mintegy 1566 milliárd forint, behozatala 1000 milliárd forint, 270 forint/euró árfolyamon számolva. Ez örvendetes, de mégiscsak azt mutatja, hogy a mezőgazdaság rendkívül kitett a külső tényezők játékának, amit a gazdák nem tudnak befolyásolni, és ez megkülönbözteti más ágazatoktól.
A fenti számadatok felidézésével azt szeretném bemutatni, hogy a magyar élelmiszer-gazdaság termelési értékben jelenleg a hazai fogyasztáson felül mintegy 20 százalék többletérték előállítására képes. Ez azt jelenti, hogy mintegy 12 millió embert tudna etetni, ami viszont elmarad a lehetőségeitől. Ha azonban a forintértékek mögé nézünk és a kivitel, valamint a behozatal termékszerkezetét elemezzük, akkor felfedezzük az igen kedvezőtlen összetételt, ahogy azt szintén többen említették már. Az agrár-külkereskedelem pozitív egyenlegének 75 százalékát az alapanyagok, 19 százalékát pedig a késztermékek biztosították, ez pedig a gyarmati alapanyagexportra jellemző igen kedvezőtlen összetétel, aminek javítása a nemzetgazdaság és a vidék nagy lehetősége.
(15.50)
A hozzáadott érték feldolgozáson keresztül történő növelésének ösztönzése mindenekfelett álló prioritást kell hogy élvezzen a jövőben.
A magyar agrárium szakmai körökben ismert egyik legfőbb problémája a növénytermesztés és az állattenyésztés arányeltolódása. 2010-ben ez tovább romlott. Már közelít a kétharmad-egyharmad arányhoz a növénytermesztés a növekvő túlsúlyával, az egészségesnek tartott fele-fele arány helyett.
Bármilyen stratégiát követünk, a megbomlott egyensúly javítását szintén prioritásként kell kezelnünk. Az élelmiszer-gazdaságunk alulról történő újjáépítése, a zöldségágazat ösztönzése, az ökológiai termesztésre történő átállás az állati termékek magas feldolgozási fokon történő értékesítésével importkiváltásra és exportnövelésre egyaránt alkalmas volna.
Mindezeknek a lehetőségeknek a körültekintő kibontakoztatása visszaadhatná a mezőgazdaság és a vidék társadalmi megbecsültségét. Az osztrák földszerzési vircsaft megszüntetése pedig a nyugat-magyarországi gazdák esélyét adná vissza.
A 2010-es jelentés alapadatait indikátorként kell kezelni ezek megvalósítása érdekében. Igen aggasztó ugyanakkor, hogy 2010-ben egy átlagos magyar család élelmiszer-fogyasztási kiadásai elérték az összes kiadásai 27,5 százalékát, a korábbi évek 23 százalékos szintjével szemben. Még aggasztóbb, és kis magyar abszurd, hogy a vidéki családok esetében az élelmezési költségeik aránya és növekedése jóval meghaladja a hazai átlagot, miközben jövedelmük az átlag háromnegyedét sem éri el. Elvileg nekik kellene képesnek lenni legalább saját élelmiszer-szükségletük előállítására.
A jelentés adatsoraiból világosan kirajzolódik annak a bizonyos duális gazdaságnak az alsó szintje, amely statisztikai megközelítésben kétségtelenül azonos a magyar vidék roncstársadalmával, még ha egy szűk réteg - még vidéken is - felszínen tudott is maradni. A hatékony beavatkozás itt tehát nem tűr halasztást.
A vizsgált 2010 a kormányváltás éve is volt. Azóta eltelt másfél év. Érdemes feltenni a kérdést, hogy a kormány a nem túl széles mozgásterét vajon megfelelően használta-e itthon vagy az európai és a globális térben. A földtulajdonlás kérdését nem lehet megkerülni a 2010-es jelentés elemzése során. A kormány az MNV Zrt.-ből a VM alá tartozó önálló intézményként leválasztotta ismét a Nemzeti Földalapot. A jelentésben a mintegy 350 oldalnyi anyagból alig egy oldalt szentel az NFA tevékenységének ismertetésére. Ezt hibának tartjuk. Kérdezzük, hogy ennek vajon mi az oka.
Megtudjuk a jelentésből, hogy az NFA “megalkotta vagyongazdálkodásával kapcsolatos tervezési elveit, a birtokpolitikai irányelvekre figyelemmel”. Ezt jó lett volna a jelentésből részletesen is megismerni, hogy megvitathassuk. Annál is inkább, mert egy év már eltelt abból a bizonyos három évből, amire a külföldiek földvásárlási moratóriuma vonatkozik, és az NFA egy négyzetméter földet még nem vásárolt, élve elővásárlási jogával, vagy egyetlen, külföldiek és strómanjaik által elkövetett törvénytelenségre sem derített fényt. Ha a kormány szándéka a magyar föld védelmére komoly volna, akkor a jelentésben megadott például 7 milliárd forint földvédelmi járulékot - 2010-ről beszélünk - már földvásárlásra fordíthatta volna. De az osztatlan tulajdonban lévő földek problémájának a megoldása területén is igen szerény eredményről számol be a jelentés a 4122 hektár ilyen termőföld nevesítésével.
A vízgazdálkodás, árvíz, belvíz 2010. évi problémáját meggyőzően ecseteli a jelentés, de a kormánypártok elutasították azt a jobbikos javaslatunkat, amely tájgazdálkodási társulások kezébe adta volna e komplex probléma végleges megoldásának feladatát. A jelentésből kitűnik, hogy az ökológiai gazdálkodásban rejlő lehetőségek kiaknázása helyett - konstruktív javaslatok hiányában - a stagnálást és a visszafejlődést szánta a kormány ennek az ágazatnak is. Pedig Ángyán államtitkár úrban, mint a terület nagy prófétájában, nagyon bíztak az érintettek. A gazdák még emlékeznek a 300 ezer hektár ökológiai célterület 2002-es elérésének tervére és ígéretére.
A héten elfogadott, termelői piacok létrejöttét egyszerűsítő rendelet azonban újabb reményt adhat a termékeiket közvetlenül értékesíteni képes gazdáknak. A 2010-es adatok szerint 618 ezer egyéni gazdálkodó 18 százaléka nyilatkozta, hogy termékeinek több mint a felét közvetlenül értékesíti, de mindössze a 18 százalék 5 százaléka nyilatkozta, hogy fel is képes dolgozni közvetlen értékesítésre szánt termékeit. Mindezek természetesen feladatokat jelölnek ki számunkra.
“Az agroüzemanyagok előállításának üteme lényegesen lassabban fejlődik, mint azt az EU-direktívák kötelezően előírják” - szól a jelentés. Ezen is nagyot lendítene, ha a kormány elfogadná a Jobbik azon javaslatát, amely szerint adómentesen lehetővé kellene tenni a gazdák számára, hogy szigorúan saját gazdaságon belüli szükségleteik biztosítására maguk oldhassák meg agroüzemanyag-szükségletük előállítását, akár közvetlenül, saját előállítással növényolajból, akár összefogással létesített biodízelüzemekből. Nyugat-európai tapasztalatok is bizonyítják, hogy egy állatállománnyal is rendelkező vegyes gazdaság ily módon a felére tudná csökkenteni üzemanyag-szükségletét, ami természetesen a kibocsátott élelmiszerek árának csökkenéséhez tudna vezetni.
“A mai kormány kiemelt területként kezeli az agrárfoglalkoztatást.” - olvassuk a jelentésben. Egy év elteltével tömeges vidéki munkahelyteremtésről, ami a versenygazdaságban is megállná a helyét, nem szól a híradás, megszűnésekről annál inkább. Az úgynevezett egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010-es új rendeletet a nehézkes adminisztráció és a nem gazdálkodóbarát számítástechnikai háttér miatt a gazdák, különösen a szőlősgazdák kudarcnak élik meg, még akkor is, ha erről ellenkező vélemények is elhangzottak.
De lássuk a Start-munka közfoglalkoztatási programot, amely szintén nagy lendülettel indult. Példát mondanék: a gyöngyöspatai önkormányzat jobbikos vezetése is beadta pályázatát egy olyan programra, amely mintegy 2 millió forint tartós munkahely teremtésére irányult a mezőgazdasági alapanyag-előállítástól az élelmiszer-feldolgozáson át a kereskedelemig. Azt elutasították az illetékesek, és helyette megajánlották az ároktakarító közmunkát. Ez volna a kormány kiemelt agrárfoglalkoztatási stratégiája?
A 2009. évi agrárgazdasági jelentés vitája alkalmával a Jobbik kifejtette, hogy elkerülhetetlen, hogy az éves jelentéseket a nemzetközi szerződések összefüggéseiben is vizsgáljuk. Ennek legnyilvánvalóbb példája a közös agrárpolitika, de a VT agráriumot érintő meghatározó szerepét is kifejtettük. A kormány az idei jelentésben nagyon helyesen, de rövidke fejezeteket szentelt e két terület említésének is. A szövegből azonban érezhető, hogy a szerző nem igazán tudja hová tenni e témákat, és megelégszik egy leíró ismertetéssel.
Itt a részletek és összefüggések elemzése nélkül csak arra hívom fel a figyelmet, hogy addig nem fognak megszűnni az agrárium globális és lokális gondjai, a világéhezést is beleértve, míg a WTO liberalizációs dogmáinak keretében bármilyen ipari termékkel és szolgáltatásokkal egy megítélés alatt erőltetjük az élelmiszer szabadkereskedelmét. (Taps a Jobbik soraiban.) Az EU közös agrárpolitikája pedig reformjaival együtt sem tesz mást, mint követi a WTO-nak való megfelelés logikáját, ami az élelmiszer-gazdaság feláldozását jelenti az Európai Unió ipari termékek és szolgáltatásainak exportja, illetve kereskedelmének oltárán.
Végül a jelentés és az Agrárgazdasági Tanács azon megállapításaira kell felhívnom a tisztelt képviselőtársaim figyelmét, amelyek a Fidesz-KDNP-kormány gazdákkal szembeni adósságára utal. Adósságról van szó.
(16.00)
Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény 1. § (1) bekezdése előírja - szintén a jelentésből tudjuk -, hogy a központi költségvetés évenkénti elfogadása során az Országgyűlés biztosítja, hogy a nemzeti támogatás top up reálértéke a támogatások kiegyenlítődésének időpontjáig megőrzésre kerül; tudjuk, hogy ez 2012. Ez a KSH-árindex alapján számolt 30,1 százalékos korrekciós tényezővel 2010-ben minimálisan 230,9 milliárd forint kifizetésével valósult volna meg, ehelyett a gazdáknak mindössze 107,7 milliárd forint került kifizetésre, miközben 400 milliárd forintot tartalékalapba helyez a kormány a 2012-es költségvetésben. Ezt egy egyszerű gazdálkodó szemével nehéz megérteni; egy törvényt, amely érvényben van, vagy módosítson a kétharmados kormánytöbbség, vagy pedig tartsa be. A gazdák számítanak ezekre a kifizetésekre és várják ezeket, hiszen a 2004-es csatlakozásunk alkalmával ezzel lettek vigasztalva a 25 százalékos aláértékelt szerepükkel szemben, hogy nem baj, majd a top up 30 százalékkal, egészen a 100 százalék eléréséig rendelkezésre fog állni. Ezt a gazdák még nem felejtették el.
(Az elnöki széket dr. Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Összefoglalva mondanám, hogy nem a hiánycél mindenáron való alacsonyan tartására kellene mindenünket feltenni, hanem egyebek mellett a magyar mezőgazdaság potenciáljának a kibontakoztatására, aminek a lehetőségét jól megalapozza a tárgyalt 2010-es agrárgazdasági jelentés. Hagyni, sőt segíteni kellene a magyar vidéket, a gazdákat, hogy hadd segítsék ki az országot a kátyúból, mint azt már sokszor megtették a történelem folyamán, ehhez azonban nem egy nemzeti technokrata, a tőkét mindenáron kiszolgáló fiskális kormányra volna szükség, hanem egy népnemzetire.
Innen kérdezem a miniszterelnök úrtól, hogy ugye, egy úriember a tartozását a magyar gazdáknak is mindenáron megfizeti, nem csak a külföldi tőkének.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)
