DR. SALAMON LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársam felszólalására reagálnék, aki Tisza István grófot, illetőleg a kossuthi 1848-as nemzedék jogalkotását idézte.
Azt szeretném elmondani észrevételként, hogy az ő véleményeik, gondolataik nyilván nem szakíthatók el koruktól. 100-150 év elteltével már nem lesz minden akkori megállapításuk helytálló. Megkockáztatom, hogyha ma élnének és ebben a vitában felszólalnának, már nyilván nem ezt az álláspontot képviselnék, amit képviselőtársam idézett. Tudniillik azt gondolom, ennek a vitának a menetében nagyon fontos az a megközelítés, ami azon a belátáson vagy megfontoláson alapszik, hogy a társadalom, a társadalmi viszonyok változnak, fejlődnek, és ebből adódóan a 100-150 év is magával hozta a női szerep módosulását, miközben természetesen az az alapadottság és az az alaphivatás, ami a nőé, nyilván nem változik. De mégis van női szerepváltozás a társadalomban, és ebbe természetesen belefér a közéleti szerepvállalás növekedése is. Sőt, mi erről beszéltünk, és most is ezt hangsúlyoznám.
Éppen azt mondjuk jó néhányan itt a Házban, hogy ennek nem a kvóta törvénybe foglalása az eszköze, hanem a női szerepvállalás növekedését a társadalom organikus fejlődése kell hogy biztosítsa. Tehát én azt mondanám Gaudi képviselőtársam hozzászólására válaszként, hogy ne zárjuk ki ezt a lehetőséget, ne idézzünk be olyan, 150 évvel ezelőtti gondolatokat, amiket ma talán az akkori megfogalmazóik sem mondanának, hanem bízzunk a társadalmi fejlődés helyes (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) és a kívánatos változásokat eredményező irányaiban.
Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem