KARÁCSONY GERGELY
KARÁCSONY GERGELY
KARÁCSONY GERGELY, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! - és mindenki, aki követi ezt a vitát Magyarországon. Valóban, a női kvóta vagy a nemi kvóta alkalmazása az egyik olyan lehetséges technika, amellyel el lehet érni azt a célt, amiért most itt vagyunk, hogy a nők nagyobb arányban vegyenek részt a politikai döntésekben, és ezen keresztül valamilyen hatással legyünk arra is, hogy nagyobb arányban vegyenek részt a gazdaságban és a társadalmi folyamatokban is.
Röviden arról szeretnék beszélni, hogy mi az a két, nagyon gyakran felhozott ellenérv a nemi kvóta alkalmazásával szemben, amellyel találkozni szoktunk, és amelyekről azt gondolom, hogy ezek az érvek nem állják meg a helyüket. Két ilyen érv szokott lenni. Az egyik érv az, hogy a nemi kvóta alkalmazása olyan mértékű beavatkozás a pártok jelöltállítási gyakorlatában, és ilyen szempontból olyan mértékben korlátozza a passzív választójogot, hogy ez nem alkotmányos, vagy ha egyáltalán alkotmányos, akkor is több kárt tud okozni, mint amennyi hasznot hoz.
(10.50)
A másik felvetés - és ezzel is találkoztunk itt a mai vitában is már többször -, hogy miért éppen nemi kvótát akarunk alkalmazni, miért nem alkalmazunk, mondjuk, foglalkozási vagy életkori kvótákat, tehát van-e valamifajta sajátossága a nemi jellegnek, amire a politikai képviseletet alapozni kell.
Nézzük az első kérdést, hogy alkotmányos-e a jelenlegi hatályos vagy a januártól hatályban lévő alkotmány szerint a nemi kvóta alkalmazása a választójogban! Azt gondolom, hogy egyértelműen igen, hiszen a jelenleg hatályos alkotmányban, illetve a január 1-jétől életbe lépő alaptörvényben is szerepel, hogy Magyarország az egyenlőség megvalósításáért külön intézkedésekkel segíti - illetve a jelenlegi alkotmányban is vannak erre célzó utalások -, az új alaptörvény pedig egyértelműen kimondja, hogy Magyarország külön intézkedésekkel védi a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket.
Ezzel együtt is nyilván alkotmányos vitákat válthat ki ez a kérdés, és hogy az ördög ügyvédje legyek, kvótapártiként is valóban vannak olyan országok - például Olaszország - ahol azért nem lépett életbe a nemi kvóta a választójogban, mert az ottani alkotmánybíróság ezt alkotmányellenesnek találta, illetve Franciaországban is több kört futottak, hogy végül is alkotmányos megoldást találjanak erre a kérdésre, de végül is Franciaországban - bár ott egyébként többségi választási rendszer van - mégis működik valamifajta nemi kvóta.
Ezzel együtt is a pozitív diszkrimináció nyilván egy szükséges, de nem feltétlenül előnyös megoldás. Azt gondolom, hogy meg kell néznünk azt, hogy az a fajta formális jogegyenlőség, ami a választójogban érvényesül férfiak és nők között, miért nem telítődik meg tartalommal. Ha van valami olyan oka, ami egy igazi tartalmi ok lenne, hogy a nők kisebb arányban képviseltetik magukat a politikában, mint a férfiak, akkor azt gondolom, hogy nehezebb lenne érvelni a mellett a pozitív diszkrimináció mellett, amit a nemi kvóta jelent.
Nagyon fontos azonban látni azt, hogy nincs semmilyen ilyen ok. Egyetlenegy ok van, mégpedig ez a pártok jelöltállítási gyakorlata. Egyszerűen a pártközpontok döntése az, ami a nőket távol tartja a politikától. Erre utal az, hogy például a politikai vezetővé váláshoz szükséges iskolai képzettség mértékében Magyarországon férfiak és nők között nincsen nagy különbség. Erre utal az, hogy a nők politikában való részvétele annál kisebb, minél nagyobb hatalom lehetne a kezükben.
A legkisebb a kormányon belül a nők aránya, a parlamenti képviselők között a legkisebb az újraválasztott, tehát a bebetonozott képviselők körében a nők aránya. A nők aránya nagyobb a jelöltek körében, sőt folyamatosan növekszik, mint a megválasztott képviselők körében. Még nagyobb a parlamenten kívüli politikai részvételben, tehát az önkormányzatokban. Minél kisebb településről beszélünk, annál magasabb a nők aránya. És a választási részvételben is, az állampolgárok szintjén nincs különbség férfiak és nők között. Egyszerűen nem igaz, hogy a nők nem akarnak politizálni, nem igaz, hogy nem szállnának ringbe azért, hogy politikusok legyenek.
Még egy érvünk lehetne, ami azt mondja, hogy a választók döntenek úgy, nem választanak meg női képviselőket. Azonban ez sem igaz, ugyanis ha megnézzük az egyéni jelölteket és figyelembe vesszük azt, hogy mely pártok jelölték őket, akkor azt kell látnunk, hogy ahol valóban a képviselő személyekről az állampolgárok döntenek közvetlenül, ott a férfiak és a nők megválasztási arányában nincs különbség. Azért választják meg az egyre nagyobb arányban jelölt nőket egyre kisebb arányban a választók, mert a listás ágon a nők egyszerűen hátulra kerülnek.
A másik kérdés kicsit bonyolultabbnak tűnik, az, hogy miért éppen a nemi identitásunk az, amiről azt gondoljuk, hogy a képviselet szempontjából fontos tényező. Nagyon fontos belátnunk azt, hogy a politikai képviselet nem azonos az érdek- és értékalapú politikai képviselettel, hiszen a pártok erre jöttek létre, korábban osztálypártokként, most inkább valamilyen értékrendet képviselő pártokként képviselnek bizonyos választói csoportokat.
Ez azonban a képviseletnek csak az egyik része, és a pártok csak ezt tudják maguktól megoldani. A politikai képviseletnek van egy másik eleme, ami pedig az identitáson alapul. Egyszerűen arról van szó, hogy ráadásul vannak olyan identitáselemek, amelyek testi azonosságként megjelennek. Nem véletlenül van az, hogy a parlamenti választási eljárásokban két társadalmi csoport parlamenti képviseletében szoktak alkalmazni ilyen kvázi kvótákat: a nemzetiségek és a nők. Ez éppen azért van, mert a nők és a nemzetiségek esetében a képviselet nem csak egyszerűen egy lakmuszpapír, nem egy kirakat. Ha azt látjuk, hogy bizonyos társadalmi csoportok képviselői rendszeresen kisebb számban jelennek meg például a nyilvánosságban - legyen az parlament vagy média -, akkor azoknak a társadalmi csoportoknak a szimbolikus elnyomása is megtörténik ezen keresztül.
Ráadásul az etnikai kisebbségek parlamenti képviseletéről úgy beszélünk, mintha olyan dolog lenne, amelyben mindenki egyetért, pedig a nők esetében még inkább érvényesül ez a fajta szimbolikus elnyomás, az a fajta jellegzetesség, hogy egy társadalmi csoport képviselői egyszerűen a testi megjelenésükben hordozzák az identitásjegyeiket. Ráadásul szemben az etnikai csoportokkal, amelyeknek viszonylag homogén érdekeik lehetnek, a nőknek nincsenek ilyen közös érdekeik. Szimbolikus érdekeik vannak, ehhez képest persze vannak szakpolitikák, amik kedveznek nőknek vagy kevésbé kedveznek nőknek, de paradox módon közös női érdek nincsen. Azért mondom, hogy paradox módon, mert ez éppen hogy igazolja azt a szándékunkat, hogy szimbolikus értelemben, az identitás értelmében a női képviseletet meg kell erősíteni. Ilyen szempontból az a fajta érv, hogy sokszor nők is érvelnek a nemi kvóta alkalmazása ellen és férfiak is érvelnek mellette, paradox módon ez éppen hogy erősíti azt a fajta érvelést, hogy az identitásalapú szimbolikus képviselet megerősítése érdekében igenis szükség van a nemi kvóta alkalmazására.
Azt gondolom tehát, hogy amikor arról beszélünk, hogy fontos, hogy a nők nagyobb arányban legyenek a parlamentben, de a nemi kvótát nem tartjuk erre alkalmas eszköznek, az a két érv, amit fel szoktak hozni ezzel kapcsolatosan, szerintem mind a két érv megbukik, főleg akkor, ha utánanézünk a nemzetközi tapasztalatoknak, hiszen Európában gyakorlatilag kétfajta ország van tőlünk nyugatra: ott, ahol van nemi kvóta, éppen azért, hogy növeljék a nők képviseleti arányát, másik része pedig azok az országok, ahol azért nincsen, mert már a politikai kultúra révén ez beépült, és magától működik az, hogy a nők a valós társadalmi súlyuknak megfelelően legyenek képviselve a parlamentben.
Végül engedjék meg, hogy az egyetemi oktatói szerepem után most apukaszerepemben is beszéljek egy kicsit a férfiak és a nők egymással kapcsolatos viszonyáról. Morvai Krisztina, aki, nekem úgy tűnt, mintha véletlenül egy LMP-s felszólalást olvasott volna föl, nekem rendkívül tetsző szavakat mondott, és bejelentette a nők igényét az igazságos és szeretetteli családi létre. Ez azért nagyon fontos, mert amikor családról és munkáról beszélünk, akkor mindig arról beszélünk, hogy a nők hogyan tudnak a munkában helytállni a család mellett.
Úgyhogy most szeretném ezt megfordítani és szeretném a férfiak igazságigényét bejelenteni, szeretném a férfiak igényét bejelenteni arra (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy ők is részt vehessenek a családi életben. Úgyhogy ha csütörtökönként, amikor én a kisfiamra vigyázok - mert így osztotta meg a családi megosztás -, és találkoznak velem a házbizottságban egy két és fél éves kisfiúval, akkor ne lepődjenek meg.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP padsoraiban.)
